Reménysugár a kick-box vb kihirdetése a sportágnak

2021. 04. 30. 20:53
Reménysugár a kick-box vb kihirdetése a sportágnak

Az elmúlt bő egy évben a koronavírus járvány miatt gyakorlatilag minden számottevő kick-box versenyt törölni vagy halasztani kellett.

A WAKO most kijelölte az idei felnőtt világbajnokság helyét és időpontját.

Az elmúlt bő egy évben a koronavírus járvány miatt gyakorlatilag minden számottevő kick-box versenyt törölni vagy halasztani kellett. Jó hír ehhez képest, hogy a sportág világszövetsége, a WAKO most kijelölte az idei felnőtt világbajnokság helyét és időpontját: a versenyt az olaszországi Jesolóban rendezik meg október 14. és 24. között. Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke a vb kihirdetésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ez reménysugár arra, hogy lassan visszatérhet az élet a kick-boxba, és ismét felpöröghet a sportág – adta hírül az MKBSZ.

"Végre megint van mire készülni, hiszen olyan eseményről van szó, amelyre az egész éves tevékenységünket fel szoktuk fűzni. Hiszen a hazai bajnokságokat nem számítva az utánpótlás világ- és Európa-bajnokság mellett a felnőtt vb-k és Eb-k a legfontosabb versenyeink" – jelentette ki Galambos Péter.

A sportvezető kifejtette: azzal, hogy a WAKO kijelölte a világbajnokság időpontját, támpontot adott a magyar szövetségnek is, hogy miként alakítsák ki a felkészülési edzőtáborok és a vb-re kvalifikáló országos bajnoki döntők menetét, akárcsak azok előversenyeit. A jesolói helyszín pedig azt jelenti az MKBSZ számára, hogy a "fogyasztható" távolság folytán nem kell repülőre szállni az utazáshoz, ezáltal csökkennek a részvételi költségek, így várhatóan nagyobb magyar válogatott léphet majd tatamira és szállhat ringbe ősszel a vb-n - hangsúlyozta az elnök.

Utóbbi azért is fontos, mert a világbajnokság kvalifikációs lehetőséget jelent két 2022-es multisport eseményre: a Világjátékokra, illetve a Küzdősport Világjátékokra. A nem olimpiai sportágak legnagyobb seregszemléjén – amelyet az egyesült államokbeli Birminghamben rendeznek meg jövő júliusban – a sportág szabályrendszerei közül a K1 szerepel majd, míg a Küzdősport Világjátékokra a pointfighting és a full-contact szakágakban lehet majd részvételi jogot kiharcolni Jesolóban.

A vb a magyar szövetség által hagyományosan minden évben megrendezésre kerülő világkupára is abszolút pozitívan hathat – jegyezte meg Galambos Péter. A vk-t tavaly a pandémia miatt törölni kényszerült az MKBSZ, idén azonban mindenképpen szeretnék megtartani.

"A mi időpontunk szeptember 16. és 19. között van, vagyis gyakorlatilag egy hónappal előzi meg a jesolói világbajnokságot. Ez azt jelenti, hogy a vb-n indulók számára kiváló felkészülési állomás lehet, ami a budapesti világkupa vonzerejét és szakmai értékét egyaránt növelheti" – jelentette ki Galambos Péter.
Galambos Páter, a hazai szakszövetség első embere
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4393
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel