Regionális ITF Taekwon-do edzés Maroslellén

2016. 02. 16. 23:26
Regionális ITF Taekwon-do edzés Maroslellén

2016. február 13.-án az elmúlt évekhez hasonlóan Máté Zoltán 6. dan nemzetközi mester, a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Alelnökének vezetésével ismételten megrendezésre került a régió (Békés, Csongrád-megye) ITF Taekwondo klubjainak közös erődemonstrációs edzés napja.

A több mint hatvan résztvevő mellett, a helyszínen megjelent szülők, és a számos érdeklődő, ízelítőt kapott a taekwon-do szinte teljes mozgásanyagából. Míg a délelőtti edzésen a küzdelmi gyakorlatok és erőnlét aratott nagy sikert, addig a délutáni edzésen a bázistechnikáké és a formagyakorlatoké volt a főszerep. A jó hangulatú edzések menetét több nemzetközi mester, illetve Európa és Világbajnoki érmes versenyző is segítette, átadva tapasztalatukat és felkészülési gyakorlataikat, hogy emlékezetessé tegyék ezt a közös napot. A közös edzés egyben hasznos erőfelmérőként is szolgált, a március elején, Hódmezővásárhelyen megrendezésre kerülő korosztályos Magyar Bajnokság előtt.

A résztvevő klubok: Battonyai Barátság SE. Taekwon-do, Kétegyházi Dragon Taekwon-do szakosztály, Medgyesegyházi Spárta Taekwon-do, Hódmezővásárhelyi Taekwon-do Klub, és az Algyői, Földdeáki és a rendező Maroslellei Taekwon-do Klubok.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Újra bokszlázban Nagykanizsa, „Pikk Pakk” ismét ringben
3628
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel