Rácz Félix teljes mellszéleséggel támogatja Kokót

2015. 10. 20. 10:16
Rácz Félix teljes mellszéleséggel támogatja Kokót

A dohai amatőr ökölvívó világbajnokság eredménytelensége csak olaj volt a tűzre abban a küzdelemben, ami itthon kialakult a sportág körül. Az utolsó pillanatokban vagyunk!

(Magyar Nemzet, B. Molnár László interjúja) Rácz Félix szerint az utolsó pillanatokban vagyunk, és ha nem áll fel egy új vezetőség, akkor szinte biztos, hogy nem lesz magyar bunyós a riói olimpián.

– Milyen érzés az, hogy az amatőr ökölvívás hazai szereplői közül az egyik oldal az amatőr sportág tönkretevőjét, kirablóját látja önben, míg a másik – átmenet nélkül – kizárólag önben látja az új elnököt, aki visszavihetné a sportágat a régi dicsőséges helyére?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hízelgő a helyzet, és hogy nem esik jól az, hogy sokan bennem látják a sportág megmentésének kulcsát. Mindenkit szeretnék megnyugtatni, nem pályázok az elnöki székre! Számomra fontos az ökölvívás újbóli felvirágoztatása, de engedtessék meg, hogy továbbra is a cégemet tekintsem a legfontosabbnak. A Felix Promotion olyan mintha „a második gyermekem lenne”. Nem kívánom feladni azt, amit már 14 éve működtetek.

– Ön szerint lenne alkalmas ember a szövetség élére?
– Ha valaki alkalmas erre a posztra, akkor az Kovács Kokó István és ha kell, és szüksége van rám, akkor teljes mellszélességgel mellette állok. Karizmatikus, nyelveket beszél, vezetői tapasztalatokkal is bír.

– De ő a WBO európai alelnöke…
– Na és? Halkan jegyzem meg, eddig senki nem támasztotta alá hitelt érdemlően, hogy a két funkciót esetleg nem tölthetné be egy személy. Eddig minden ezzel kapcsolatos információ csak Csötönyi Sándortól érkezett. Én sem, de más sem látott erre vonatkozó hivatalos AIBA anyagot, ahol mondjuk a 3. oldal második bekezdésében lenne erre vonatkozóan tiltás. És ha lemond a WBO alelnöki pozícióról a magyar ökölvívó szövetség elnöki pozíciójáért?

– A mostani vezetéssel elképzelhetetlen a közös munka?
– A jelenlegi vezetés alkalmatlan a fejlődésre, a megújulásra, egyszerűen eljárt felettük az idő. Nekem személyesen semmi bajom velük, tisztelem őket már csak a koruknál fogva is, de a most kialakult helyzetért csak is ők tehetők felelősé, ám ők hárítanak és mellébeszélnek, amit felsőfokon űznek. A most kivételesen sikertelen németekkel takaróznak, holott hozhatnák példának az íreket, akik Dohában vb-aranyat, ezüstöt és bronzot is nyertek. Egyébként érdekes, hogy amikor én javasoltam tavaly tavasszal, hogy hozzunk külföldi edzőket, lesöpörték az asztalról, most meg az elnök ezt nevezi saját ötletként az egyik nagy újításának.

– Csak Kovács Kokó Istvánnal ketten lennének, akik változást akarnak?
– Nem, de mi ketten nem függünk a szövetségtől. Higgye el, sokan látják úgy, mint mi és igazat is adnak nekünk, ám egy részét a szövetség vagy megvásárolta állással, vagy valamilyen támogatási függősséget alakított ki velük szemben.

– Lát-e esélyt arra, hogy valami változzon a sportágban?
– Szerintem akkor lesz itt ébredés, amikor kiderül, hogy a riói olimpián az ökölvívó tornákat magyar résztvevő nélkül rendezik. Előbb, jóval előbb kéne észbe kapnia a boksztársadalomnak…

forrás: Magyar Nemzet Online, www.mno.hu
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15868
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9440
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6420
Mike Tyson és Roy Jones mérlegre állt
3018
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel