Profizmusból a profi övért - Kelemen Balázs

2011. 05. 12. 02:05
Profizmusból a profi övért - Kelemen Balázs

Nagyszerű tapasztalatokkal zárta a magdeburgi SES-istállónál való edzőtáborozását Kelemen Balázs (8–0, 7 K. O.–T. K. O.). A Felix Promotionnel együttműködő nagyközépsúlyú bokszoló az ellesetteket hasznosítva szeretné mihamarabb célba venni valamelyik nagy szervezet interkontinentális bajnoki övét.

Kelemen BalázsMeglepett a lehetőség?
Előtte már beszéltünk róla, hogy jó lenne kimenni, majd Félix húsvét vasárnapján szólt, hogy lenne egy 10 napos közös edzés lehetőség, én pedig nem sokat haboztam, elvégre jó helyre kerültem. Az SES jó istálló, Robert Stieglitz, Jan Zaveck, esetleg az én edzőpartnerem, Lukas Konecny neve talán nem csupán a bennfennteseknek mond valamit. Edzésben voltam, hisz már elkezdtem a majus 20-i meccsre a felkészülést és úgy gondoltam jó kis felmérő lesz a mérkőzésem előtt. 

És?
Minden szuper volt. Az edzések, az ellátás, minden.

Dolgoztál már ilyen jó körülmények között?
Profiként még nem. Jobb edzőpartnerem talán már volt, például Kovács Attila, a Vipera, akivel Győrben többször is készültem. De az ottani profizmus lenyűgözött. A terem, a ringek, az eszközök tetszettek, ami pedig különösen lenyűgözött, az a hozzáállás.

Mennyit lehet profitálni belőle?
Remélem, sokat. Pszichésen biztosan hasznomra vált, mert már tudom, hogy egy Konecny-szintű srácot is meg lehet ütni, ő sem érinthetetlen. Csak háromszor kesztyűztünk együtt, kétszer hat, egyszer pedig nyolc menetet, de az erőbeosztásra és a mozgásra most már sokkal jobban tudok figyelni. Rájöttem például, hogy sokkal kevesebbet kell ugrálnom, mint korábban, és így, takarékoskodva jobban ment a bunyó is. Konecny egyébként nagyon jó amatőr volt, kétszer nyert világbajnoki bronzot, olimpiát is megjárt, most meg a profik között sem ismeretlen.Örülök, hogy megálltam a helyem ellene.

Mi a közeljövő legfontosabb feladata?
Egy nagyobb szervezet interkontinentális bajnoki övét szeretném megkaparintani. Aztán majd jöhetnek nagyobb feladatok is. Úgy érzem, még nagyon sok van bennem.

Mit remélsz, hosszabb távon is együtt tudsz működni Rácz Félixszel, akivel egyelőre hárommeccses szerződést kötöttél?
Nagyon remélem, hosszabb távon is szívesen folytatnám nála. Egyelőre csak reménykedni tudok, a legjobb ajánlólevelet úgyis a ringben tudom átnyújtani neki.

forrás: Felix Promotion
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
David Price megerősítette, hogy visszavonult
8409
Oleksandr Usyk legyőzte Joshuát, ő a nehézsúly új egyesített világbajnoka
6803
Horror kiütéssel tért vissza Callum Smith - videó
6382
Naseem Hamed elég durván nekiment Anthony Joshuának
6154
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel