Profi közvetítő dolgozik a Pacquiao-Mayweather létrejöttéért

2010. 01. 04. 14:20
Profi közvetítő dolgozik a Pacquiao-Mayweather létrejöttéért

Daniel Weinstein visszavonult szövetségi bíró veszi kezébe a megakadt Floyd Mayweather Jr – Manny Pacquiao „álommérkőzés” tárgyalásainak irányítását, aki közvetítőként próbál rendet tenni a két tábor között.

Mint ismert, a március 13-ára tervezett mérkőzés tárgyalásai akkor akadtak meg, amikor Floyd Mayweather Jr. (és családja) doppingolással vádolta meg ellenfelét, és a lehető legszigorúbb teszteket követelte, annak ellenére, hogy Pacquiao soha nem produkált pozitív mintát. A fülöp-szigeteki bokszoló mindezt annyira felháborítónak tartotta, hogy nem volt hajlandó ellenfelével a kérdésről tárgyalni, sőt, rágalmazásért be is perelte a másik oldal hangadóit.

Weinstein belépésével ugyan még nem oldódik meg az eredetileg a doppingtesztek körül kialakult vita, de vele több esély van a konszenzusra, már csak azért is, mert ő volt az, aki 2007-ben elsimította a nézeteltéréseket a Top Rank Inc. és a Golden Boy Promotions között.

A tárgyalások kedden kezdődnek, ám ez egy a mérkőzés létrejötte érdekében történik, s a rágalmazási pert valószínűleg nem fogja befolyásolni.

Időközben az HBO veterán szakkommentátora, Larry Merchant is megszólalt, aki szerint nem komoly a két tábor közötti vita: „Hogyan veheti ez bárki komolyan? Azt gondolom, hogy ez csak Mayweather játéka, akinek komoly tehetsége van a konfliktusokhoz, amivel a mérkőzés reklámozását segíti. Ő úgyis azt hiszi, hogy megnyeri a meccset, ezért másodpercről másodpercre feljebb srófolja a pénzét. Egy olyan küzdelemnél, ahol már megállapodtak a pénz elosztásáról, mindez csak színjáték.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel