Povetkin is brutálisan kiütötte Price-ot

2018. 03. 31. 23:29
Povetkin is brutálisan kiütötte Price-ot

A Joshua-Parker bokszgála programjában rendezték az Alexander Povetkin – David Price nehézsúlyú összecsapást a WBA interkontinentális, valamint a WBO international övekért.

A két bunyós közül kétségtelenül az orosz számított toronymagas favoritnak, már csak azért is, mivel Price korábban hatalmas KO-vereségekbe futott be, és sokan inkább a ringen kívül, visszavonulva látták volna szívesen. Az olimpiai brit ugyanakkor fogadkozott, hogy képes még elfogadható teljesítményt nyújtani ökölvívóként.

Nos, a mérkőzésen úgy látszott, hogy esetleg van valami abban, amit Price mondott, ugyanis kifejezetten összeszedett bunyóval kezdett. Igaz, hogy Povetkin volt a kezdeményező, ám ez már csak a testi felépítésükből is várható volt. Volt találat mindkét oldalon.
Aztán a harmadik menetben Price többször is talált, így úgy gondolhatta, hogy bokszolhat bátrabban is. Ezt Povetkin azonnal megbüntette, éspedig egy kemény balossal, amivel a brit padlóra került. Price gyorsan kitisztult, újra zárt lett, majd a menet vége előtt pár másodperccel egy tiszta balossal ő talált; Povetkin elvesztette egyensúlyát, és csak a ringkötelek állították meg – ilyenkor jogosan alkalmazhat álló rászámolást a bíró. Ezt is tette.

Az eseménytelen 4. menet után Povetkin rákapcsolt, és az 5. felvonás első percének a végén egy kemény jobbossal megrendítette Price-ot, majd egy hatalmas balossal kiütötte a kezét leengedő britet. Óriási kiütés volt, a helyi versenyzőt percekig ápolták.

Ezzel a sikerrel a korábbi WB A világbajnok Alexander Povetkin (34 győzelem, 1 vereség) újra világbajnoki címmérkőzés kapujába került a WBA és a WBO szervezeteknél.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel