Polster és Kulacsik övet szerzett Dunaújvárosban

2010. 06. 07. 18:31
Polster és Kulacsik övet szerzett Dunaújvárosban

Szombaton Dunaújvárosban rendezték a „Ring Királyai 2” című küzdősport gálát, ahol K-1, MMA és profibox szabályrendszerben is szerveztek küzdelmeket – nagy közönségsiker mellett. A maratoni programban nem kevesebb, mint 17 pár harcost szólítottak a küzdőtérre, amely során a 80 kg alattiak K-1 MMA Magyar Nagydíját is lebonyolították, méghozzá egy négyfős torna keretén belül.

ringmix03.jpgringmix03.jpg

Kezdjük az utóbbi beszámolójával. A kvartett Oroszi Berthold, Soltész László, Asztalos János és Pap Sándorból állt, amely előtt a szakértők Soltész Lászlót, a Pitbull Team Debrecen versenyzőjét emelték ki. Soltész nem is teketóriázott az elődöntőben, ugyanis a Pethes Viktor helyett beugró Oroszit alig egy perc alatt feladásra kényszerítette. A mérkőzésen szinte azonnal földharcra kerül sor, ahol Soltész könnyedén kiszabadult ellenfele fojtási kísérletéből, majd sikeres karfeszítést mutatott be. Az Asztalos – Pap mérkőzésen nem volt ennyire egyszerű a képlet: két közel azonos tudású harcos küzdött, ahol a „Sün” becenévre hallgató Papnak sikerült többször tiszta helyzetbe kerülnie, ám az MMA-meccs csak a második menet utolsó másodpercében dőlt el, Asztalos kopogásával. Sajnos döntőre nem kerülhetett sor, ugyanis Pap sérülés miatt már nem tudott kiállni Soltész ellen, így az mérkőzés nélkül diadalmaskodott.
ringmix14.jpgringmix14.jpg

K-1 Superfight mérkőzésen tért vissza az elmúlt években már edzőként dolgozó Korpics Gábor, aki a Varga-team versenyzője, Szilágyi Richárd ellen küzdött. Nagyon kemény mérkőzést látott a publikum, ám a második menetben már kidomborodott Korpics technikai fölénye, és egy szép térdestől Szilágyi szemöldöke csúnyán szét is szakadt. Innentől – ha lehet ilyet mondani – még jobb lett az összecsapás, ugyanis Szilágyi még magasabb fokozatra kapcsolt, de a harmadik körben padlóra került, és a mérkőzésvezető nem engedte tovább küzdeni. Nagyon látványos csata volt a Szűcs István – Herczer Klaudiusz mérkőzés is, amit az előbb harcos egyhangú pontozással nyert meg.
ringmix12.jpgringmix12.jpg

Profi ökölvívó mérkőzéseket is rendeztek a gálán. A hölgyek összecsapásán Fogarasi Hajnalka küzdött a helyi kedvenc Hassza Erzsébet ellen légsúlyban. A „Skorpiókirálynő” művésznévre hallgató Hassza remekül küzdött, dominált a ringben, és a negyedik menetben – egy testütéssel – el is kapta ellenfelét. Fogarasi nem ment le, így Hassza Erzsébet (2 győzelem – 0 vereség – 1 döntetlen) minden menetet megnyerve, egyhangú pontozással diadalmaskodott.
ringmix06.jpgringmix06.jpg

Nehézsúlyban Czene László és Bíró Ferenc csapott össze. A mérkőzésen a remek felépítésű Czene akarata érvényesült, akin ezen a meccsen nem volt nyomás, így szabadon akciózhatott. Pete László mérkőzésvezető a második menet derekán vette ki Bírót a küzdelemből, és kihirdette Czene TKO győzelmét. A Kövesdy Balázs – Kovács Richárd meccsen is hamar kirajzolódtak az erőviszonyok, Kövesdy már az első menet végén egy balfelütéstől padlózott, majd a következő körben, egy testütést követő rászámolás végén jelezte, hogy nem képes az összecsapás folytatására. (TKO)
ringmix08.jpgringmix08.jpg

Érdekes, és látványos mérkőzés volt a cirkálósúlyban megrendezett Orsós Attila – Sipos Péter összecsapás. Orsós, amíg bírta erővel, szép dolgokat csinált, hisz lazán, jól bokszolt, ám Sipos erejével nem tudott mit kezdeni. A mérkőzés a 3. menet derekán fejeződött be, amikor Orsós már csak a védekezésre tudott koncentrálni, vagyis nem ütött vissza, így Pete László jogosan vetett véget a már egyoldalú csatának. (TKO)
ringmix10.jpgringmix10.jpg

A gálán címmérkőzést is rendeztek profibox szabályrendszerben. WPBO Európa-bajnoki övéért kiírt összecsapáson Polster Tamás (11 győzelem – 5 vereség – 1 döntetlen) és a román Liviu Ungureanu meccselt. A „Pszicho” művésznévre hallgató magyar ökölvívó remekül kezdte az első menetet, ám az első rohamot túlélte az ellenfele, így Polster megfontoltabb ökölvívásra váltott. Ennek ellenére több szép kombinációt mutatott be még a nyitó körben, melyek nem csak pontosak, de iszonyat kemények is voltak. A siker tehát borítékolható volt, az viszont mindenkit meglepett, hogy a román versenyző az első szünetben – szemsérülése hivatkozva – feladta az általa is kilátástalannak tartott harcot. A 29 éves Polster Tamás, a Ring Mix Promotion versenyzője, ezzel a gyors sikerrel megszerezte pályafutása első címét.
ringmix11.jpgringmix11.jpg

Sajnos a főmérkőzésen elmaradt a „rendőrháború”, de nem a szervezők hibájából. A román Daniel Mocanu nem tudott Magyarországra utazni, mivel hazájában általános sztrájk van a gazdasági megszorítások miatt, ezért felettesei nem adtak szabadságot a remek harcosnak. A másik fél, Mihalik György sem tudott küzdeni, őt a magyarországi árvízi helyzet miatt nem kapott „kimenőt”. Így aztán két „beugró” harcos, a román Trif Constantin Calin és Kulacsik Mirko küzdött a WPKC nemzetközi K-1 övéért (-95kg). A meccset Kulacsik nyerte, aki remek kéztechnikáját kihasználva (nem véletlen, hogy Veres László, az ismert bokszedző is a sarkában volt), gyorsan megrendítette az ellenfelét, akinek az edzője gondolkodás nélkül bedobta a törülközőt.
ringmix15.jpgringmix15.jpg

Aki ott volt Dunaújvárosban, az bizonyára jól szórakozott ezen a jól megszervezett eseményen, melyet a magyar küzdősport élet jeles egyéniségei, Kovács István, Bárdosi Sándor, Gedó György, Kótai Mihály, Vető Gábor és Nagy János is a helyszínen tekintett meg.
ringmix01.jpgringmix01.jpg

A rendezvény eredménylistája, a győztesek neve aláhúzva
Pelle Norbert – Monger Márk, KO1, K-1 -70kg
Bencsik János – Kara László, TKO2, K-1 -70kg
Major Csaba – Czobor Zsolt, p.gy 3m., K-1 -76kg
Péter Milán – Kerecsényi Gergő, TKO2, K-1 -63,5kg
Vojnic Tunic Vlatko – Dudás Zoltán, p.gy. 3m., K-1 -81kg
Kenesei Márió – Domján Róbert, p.gy. 3m., K-1 -76kg
Oroszi Berthold – Soltész László, sm. 1m., MMA -80kg
Asztalos János – Pap Sándor, sm. 2m., MMA – 80kg
Fogarasi Hajnalka – Hassza Erzsébet, p.gy. 4m., profibox, légsúly
Czene László – Bíró Ferenc, TKO2, profibox, cirkálósúly
Kövesdy Balázs – Kovács Richárd, TKO2, profibox, nagyközépsúly
Orsós Attila – Sipos Péter, TKO2, profibox, cirkálósúly
Liviu Ungureanu – Polster Tamás, RTD1, profibox, cirkálósúly
Szilágyi Richárd – Korpics Gábor, TKO3, K-1 +90kg
Szűcs István – Herczer Klaudiusz, p.gy. 3m., K-1 -70kg
Pap Sándor – Soltész László, mérkőzés nélkül., MMA -80kg
Trif Constantin Calin – Kulacsik Mirko, TKO1, K-1 -90kg
ringmix02.jpgringmix02.jpg

Kép és szöveg: Sasvári Tamás
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
David Price megerősítette, hogy visszavonult
8371
Szégyenről és gyalázatról beszélt Ricky Hatton a Holyfield meccs kapcsán
26913
Oleksandr Usyk legyőzte Joshuát, ő a nehézsúly új egyesített világbajnoka
6773
Horror kiütéssel tért vissza Callum Smith - videó
6315
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel