Pintye Szabolcs: Az igazi visszatérés

2013. 09. 11. 18:12
Pintye Szabolcs: Az igazi visszatérés

Pintye Szabolcs két és fél éves kihagyás után lép ismét szorítóba a Ferobox Event pénteki gáláján.

Nagy visszatérője is lesz a Magyar Estnek, ugyanis Pintye Szabolcs két és fél éves kihagyás után lép ismét szorítóba a Ferobox Event profi boksz gáláján péntek 13-án, melyet a Barba Negrából a Sport Televízió is élőben közvetít.

Pintye Szabolcs 2006-ban kezdte profi pályafutását nem más mint Rácz Felix irányítása alatt... „Már régen is dolgoztunk együtt, aztán röviddel visszavonulása után én is abbahagytam. Visszatért így számomra is ez lesz az igazi visszatérésem."

Szabolcsnak hét mérkőzése volt eddig, egy döntetlen mellett hatot sikerült megnyernie, ebből hármat idő előtt. „Sérüléseim voltak, a könyökömet meg is műtötték. Ezután sokat kellett pihentetnem, majd erősítenem, mire rendbe jött annyira, hogy már bokszolni is tudjak. Most viszont már teljesen megjavult, nem lesz vele probléma. Az edzőmmel, Berki Ferenccel pedig teljesen új edzésmódszer alapján készülünk, ami nagyon jónak tűnik, úgyhogy kirobbanó formában érzem magam." 

Baran AttilaA 31 éves ökölvívó ellenfele a szintén a Ferobox kötelékébe tartozó Baran Attila lesz. „Az az érdekes, hogy Attilával rengeteg közös barátunk van, de őt személyesen nem ismerem, csupán láttam talán kétszer bunyózni."

Szabolcs budapesti lakosként gyakorlatilag hazai pályán szerepelhet a Barba Negrában, számít is a közönség bíztatására. „Nagyon sok barátom jön a gálára, kicsit aggódom is, hogy nem lesz elég jegy, hiszen, ha jól hallom, teltház várható."

Szenzációs nap vár egyébként az ökölvívás szerelmeseire szeptember 13-án, hiszen a budapesti Barba Negrában Nagy Sándor és Kovács 'Vipera' Attila is magyar bajnoki övért bokszol, de szorítóba lép két ifjú tehetség Baranyi Richárd és Baran Attila, valamint a csapat kispehelysúlyú kiválósága, Bedák Zsolt is megmutatja, hogy mennyire (nem) babonás a Sport Televízió által élőben közvetített, a szervezők által Magyar Estre keresztelt gálán. A fellépő bokszolók szinte kivétel nélkül a magyar ranglista első három helyén szerepelnek súlycsoportjukban.

sajtóközlemény
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel