Petrányit tánccal fogadták, de a végén ő táncolna

2014. 11. 27. 06:12
Petrányit tánccal fogadták, de a végén ő táncolna

A nehézsúlyú magyar bajnok Petrányi Zoltán magyar idő szerint szombat reggel Tahitin készül ringbe lépni.

A mérkőzésszervezőként is dolgozó nehézsúlyú ökölvívó, Petrányi Zoltán (51 győzelem – 20 vereség) hosszú idő után vállalt külföldi mérkőzést, ám optimistán várja a magyar idő szerint szombat délelőtt megrendezésre kerülő, Temoo Tamaititahio (5 győzelem – 1 vereség) elleni küzdelmet.

„Nagy várakozással érkeztem Tahitire, hisz ilyen messze még sosem voltam otthonról” – fogalmazott. "Régen bokszoltam már idegenben, nem voltam benne biztos, hogy találok-e még magamnak megfelelő ajánlatot. Örülök, hogy sikerült, és már nagyon várom a mérkőzést.”

Petrányi nem véletlen optimista, olyan környezet, olyan hangulat fogadta Tahitin, amire még csak számítani sem lehetett. „Már ideérkezésünkkor szembesültem azzal, hogy a helyi lakósok mennyire barátságosak, hisz a promoter mellett egy egész tánccsoport fogadott, és külön nekem táncoltak majd negyed órán át.”

„Ideérkezésem óta csak kedves, segítőkész emberekkel találkoztam” – mondta. „A város tele van a gála kisebb nagyobb és óriás plakátjaival, ezáltal rendszeresen leszólítanak az emberek az utcán. Úgy is mondhatnám, hogy többen köszönnek rám, mint az utcában, ahol pesten lakom.”

A veterán bunyósnak a komoly időeltolódással, és a jelentős hőmérsékletkülönbséggel kellett az első napokban leginkább megküzdenie. Valamint egy nem várt malőrrel.

„Szombat este érkeztem, azóta kettőt edzettem, ami nem volt egyszerű a nagy melegben” – nyilatkozta még kedd este a nehézsúlyú. „A mérkőzésem szerencsére este 11 óra körül lesz, akkor már nincs jelentős kánikula, mint nappal, tehát remélhetőleg a meleg nem lesz akadály.”

„Az első edzésen történt egy kisebb baleset. A ringben volt egy kisebb mélyedés, ami nem látszott a szőnyeg alatt. Árnyékolás közben beleléptem, és majdnem kibicsaklott a bokám. Kicsit megijedtem, mert este már alig bírtam ráállni, de szerencsére másnapra már jobb lett, mára pedig már teljesen rendbe jött” – jelentette ki.

Petrányi nem akart belemenni az esélylatolgatásba, de edzője, Nagy Gyula „Gyugyó” szerint, aki már szintén megérkezett Tahitira, az ökölvívó optimális formában várja, hogy ringbe hívják. „Esélylatolgatásba nem megyek bele, de természetesen győzelmi szándékkal érkeztem Francia Polinéziába” – tette hozzá Petrányi, aki magyar idő szerint szombaton, délelőtt 9-10 körül meccsel.

A Petrányi-Tamaititahio összecsapást az UBO Europe övéért rendezik.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2082
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel