Petrányi Zoltán: a következő nagyobb rendezvény már nem a Gildában lesz

2010. 12. 15. 21:15
Petrányi Zoltán: a következő nagyobb rendezvény már nem a Gildában lesz

A Profibox Promotion kedden tíz pár hivatásos mérkőzést rendezett az ismert óbudai edzőteremben. A mérkőzések nagyobb része túlzás nélkül jól sült el, hiszen izgalmas, látványos, vagy éppen ki-ki csatákat láthatott a publikum.

Hubert László eredményhirdetéseHubert László eredményhirdetése

A szervezőt, Petrányi Zoltánt kérdeztük a rendezvényről, abból a szempontból is, hogy tervezi-e a továbblépést a „boxeseményektől” a „boxgálák” irányába.

A rendezvény beszámolója >>>
Fotógaléria a facebook-on >>>
Az esemény összefoglalója - videó >>>

- Kedden tíz profi mérkőzés volt a Gildában. Bizonyára egyetértesz azzal a megállapítással, hogy jó, helyenként parádés küzdelmeket láthatott a publikum.
- Igen, szerintem is jó mérkőzések voltak. Szinte az összes versenyző kitett magáért. Sikerült olyan párokat összeállítanom, melyekben mindkét fél a győzelemre hajtott.

- Eredetileg 11 pár volt tervezve, hiszen a mérkőzésed elmaradt az ellenfeled távolmaradása miatt. Mi történt, valamint mit kezdesz azzal a két övvel, melyeket a győztes kapott volna?!
- Tóthot letartóztatták, de nem tudom a részleteket. Hallottam ezt azt, de nem tudom mi az igazság. Koppantam egy nagyot, mert nagyon akartam bokszolni, de az utolsó pillanatban derült ki, hogy nem lesz meccsem. A két öv ugyan nálam van, de nem a vitrinben, hanem az ágy alatt a dobozában, és ez nem ugyanolyan érzés. Jelenleg két verzió van. Az egyik, amint kiengedik Tóthot, vele bokszolok az övekért. A másik, hogy keresek valakit, akit a rekordja alapján elfogad az UBO szervezet és a MÖSZ, és a fellépti díja számomra kifizethető. Nincs könnyű dolgom, de mindenképp megoldom valahogy.

- Fiatalos 44 éves vagy, de szerinted lett volna erőd kötelek közé lépni úgy, hogy szervezőként is helyet kellett állnod?
- Ettől én is tartottam egy kicsit, de úgy gondolom, ment volna a kettő együtt. A meccs előtti éjszaka keveset és rosszul aludtam, ami, ha valóban ringbe léptem volna, nehezítette volna a dolgomat. A rossz alvás viszont kimondottan Tóth miatt volt, mert a mérlegelésen, az ismert okok miatt nem jelent meg, így kérdőjeles volt, hogy lesz-e meccsünk egyáltalán.

- Adódik egy kellemetlen kérdés: miért kell egy ilyen programot hétköznap rendezni, ráadásul egy nem éppen ideális helyszínen? Tervezed, hogy „továbbgondolod” a „gildás” eseményeket, vagy marad a mostani felállás?
- Szerintem a hétköznappal semmi baj nincs. A rendezvény viszont valóban komolyabb helyszínt érdemelne. Rajta vagyok az ügyön, de nincs könnyű dolgom, mert egyrészt ez is pénzkérdés, másrészt nehéz megtalálni azt a helyszínt, amilyet én "megálmodtam". Találtam már megfelelő helyet, de ott sajnos nem járultak hozzá az ökölvívó rendezvény szervezéséhez. Nem adom fel, ígérem, hogy a következő nagyobb rendezvényt egy nívósabb helyre viszem.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5656
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32747
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4273
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
96
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel