Parker igazi háborúban győzte le Dereck Chisorát

2021. 12. 19. 16:06
Parker igazi háborúban győzte le Dereck Chisorát

Valódi nehézsúlyú háború, ahol nincsenek áldozatok, csak nyertesek. Főleg a közönség.

Nem véletlen, hogy Chisora még mindik megkapja a lehetőséget főmérkőzésen.

Szombat este Manchesterben rendezték azt a profibox gálát, melynek főmérkőzésén ismét összecsapott egymással a korábbi WBO világbajnok Joseph Parker (30 győzelem, 2 vereség) és az egykori Európa-bajnok Dereck Chisora (32 győzelem, 12 vereség). Az első mérkőzésüket, idén májusban Parker nyerte, de csak megosztott pontozással.

A visszavágón úgy tűnt, hogy Parker akár már a meccs első felében befejezheti a küzdelmet, hiszen fantasztikusan küzdött – a második és a harmadik menetekben is kemény ütésekkel megrázta ellenfelét, majd a negyedikben számolni is kellett a brit kedvencre. Ám Chisora hatalmas szíve, és remek regenerálódó képességének köszönhetően az 5. menetet már megnyerte, és a folytatásban is igyekezett lépést tartani fiatal ellenfelével szemben. Aztán a 7. menetben Chisora padlóra került egy brutális jobb felütéstől, majd a nyolcadikban újra számolni kellett a kötelekbe kapaszkodó britre.

Ekkor (is) úgy tűnt, hogy Parker idő előtt befejezheti azt a küzdelmet, ami igazi háború volt a két nehézsúlyú között, de Chisora emberfelettit nyújtott – a bajnoki menetekben már ő látszott fölényben, Parker volt a tompább, fáradtabb.

A 12 menet után Parker sikerét hirdették ki, ám pontozás (115-110, 115-111 és 114-112) kicsit szorosabb képet mutatott a látottaknál. Habár azt is hozzá kell tenni, hogy Chisora 5 menetet tényleg vitán felül megnyerhetett. Mindent összevetve felejthetetlen küzdelmet mutatott be a két nehézsúlyú. Csalódottak lennének, ha Dereck Chisora – a szép lassan leromló rekordja ellenére – nem kapna még nagy lehetőségeket Eddie Hearn promótertől...

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Kiütötte kihívóját a „Cigánykirály” Tyson Fury
3252
Szenzáció - Dimitrij Bivol legyőzte Saul Alvarezt
1673
„Canelo” a küzdelem után még vitatta a vereséget
1326
Amir Khan is visszavonult
1290
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel