Parádés döntetlen a Bozai-Tóth meccsen

2015. 10. 18. 02:28
Parádés döntetlen a Bozai-Tóth meccsen

A szombat esti Felix Promotion gála cirkálósúlyú eliminátor mérkőzés feledhetetlen küzdelmet hozott Bozai Gyula (14 győzelem – 8 verség – 3 döntetlen) és Tóth Tamás „Barbár” (7 győzelem – 4 vereség – 3 döntetlen) között.

A nyolc menetes párharc végig őszinte, nyíltszíni adok-kapok küzdelemben telt, hol az egyik, hol a másik ökölvívó nyitotta nagyobbra a „pofonzsákot”. A bunyósok a menetek múlásával egyre magasabb fokozatba kapcsoltak, ami a közönség reakciójában is megmutatkozott: a hajrában már egy összefüggő hangorkán volt a Millenáris Teátrumban.

A kiváló párharc ráadásul végig sportszerű, és szabályos kereteken belül zajlott, ritka, hogy egy ilyen heves összecsapás során ilyen kevésszer van dolga a mérkőzésvezetőnek.

Amennyire egyszerű volt a mérkőzésvezető dolga, annyira nehéz a pontozóbíróké, hiszen szoros volt a látványos meccs. Annyira, hogy az ítészek sem tudtak győztest megnevezni, pontosabban, nem volt két egyforma eredmény: Bozai az egyik pontozónál, Tóth a másiknál nyert, a harmadik döntetlenre értékelt – így a végeredmény is döntetlen lett.

A meccs annyira kimagaslóan látványos, izgalmas volt, hogy Rácz Félix mindkét versenyző kialkudott díjazását megemelte.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20473
Jake Paul: Igazi bokszolót akartak, most megkapják
6656
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2830
„Canelo” a vitathatatlan
2588
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel