Oscar De La Hoya Mayweather ellen térhet vissza

2015. 06. 23. 16:05
Oscar De La Hoya Mayweather ellen térhet vissza

A visszatérésen gondolkodik Oscar De La Hoya, minden idők egyik legjobb profi bokszolója, aki 2009-ben döntött a visszavonulás mellett.

A 42 éves bokszoló az espn.com-nak adott interjújában azt mondta, most 50 százalék az esélye annak, hogy újra ringbe lép.

„Csodálatosan érzem magam, motivált, sikerre éhes és elkötelezett vagyok" – jelentette ki De La Hoya, aki amatőrként 1992-ben olimpiai bajnok volt, 1994 és 2006 között pedig hat súlycsoportban is világbajnoki címig jutott. 

A mexikói szülőktől származó, kaliforniai Golden Boy pályafutása 45 mérkőzéséből 39-et nyert meg - 30-at kiütéssel - és mindössze hatszor szenvedett vereséget.

A bokszoló most azt mondta, vagy a veretlenül váltósúlyú világbajnok Floyd Mayweather Jr., vagy a kazah középsúlyú vb-győztes Gennagyij Golovkin ellen akar kiállni. Mayweather 2007 márciusában legyőzte De La Hoyát a Boksz Világtanács (WBC) övéért kiírt mérkőzésen.

De La Hoya 2011-ben vallotta be, hogy korábban alkoholproblémákkal küzdött, sőt, eljutott a kokainig és az öngyilkosság gondolatáig is, de a rehabilitációs kezeléseknek köszönhetően megszabadult függőségeitől. (MTI)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15799
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9432
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6395
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
4289
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel