Örök nyugalomra helyezték Bajkai Istvánt, MÖSZ korábbi elnökét

2023. 05. 16. 10:15
Örök nyugalomra helyezték Bajkai Istvánt, MÖSZ korábbi elnökét

Elbúcsúztatták és végső nyugalomra helyezték Bajkai Istvánt, a Fidesz alapító tagját, országgyűlési képviselőjét hétfőn a pestszentlőrinci temetőben.

A politikus évekig a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke volt.

    A család és a barátok nevében Páczi István, Bajkai István unokatestvére arról beszélt, hogy a képviselő az erőt és a kezdeményezőkészséget testesítette meg a családban, hitt a munkában és a becsületben. "Mindig a tökéletességre törekedett, nem létezett számára reménytelen, vagy elveszett ügy", és mindvégig büszke volt arra, hogy részt vett a Fidesz megalapításában.

    A búcsúztatást követően az elhunytat szűk családi körben helyezték végső nyugalomra.

    Bajkai István 59 éves korában, április 22-én hunyt el.

    Bajkai István 1964. január 17-én, Budapesten született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott 1989-ben, 1992-ben lett a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. 1995 és 1997 között az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében nemzetközi kereskedelmi jogi tanulmányokat folytatott.

    2000 és 2010 között a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál regisztrált szerzői jogi szakértő volt, 2018-ig felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó.

    2017-ben az Aranycsapat Testület alelnökévé választották, 2018-2019-ben a Magyar Ökölvívó Szakszövetség megbízott pénzügyi biztosa, majd 2019 szeptemberétől 2023 januárjáig a szövetség elnöke volt. Emellett többek között tagja volt a Magyar Védjegy Egyesületnek, valamint a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesületnek is.

    Tevékenységéért 2015-ben Kiváló Ügyvédi Munkáért, 2017-ben Laurus díjat kapott. 2018-ban Tiszteletbeli székely címet adományoztak neki, 2019-ben megkapta a Széchenyi-aranyérem kitüntetést, valamint az '56-os Hűség a Hazához Ezüst fokozatú Lovagkeresztet, 2021-ben Vasvári-díjjal ismerték el.

    Bajkai István 1988-ban részt vett a Fidesz alapításában, majd 1990-től négy éven át Budapest VI. kerületében volt önkormányzati képviselő. 2014-től 2018-ig Budapest VII. kerületének önkormányzati képviselője és alpolgármestere. 2018-tól országgyűlési képviselőként tevékenykedett, a törvényalkotási bizottság alelnöke volt, valamint 2022-ig az igazságügyi bizottság tagja.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35483
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
762
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
3979
Az AIBA jelentősen növelte a súlycsoportok számát
1628
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel