Oleksandr Usyk a cirkálósúly abszolút világbajnoka
Az ukránok világklasszisa immáron az összes fontos világbajnoki cím, illetve a „Muhammad Ali Trófea” büszke tulajdonosa.
Befejeződött a World Boxing Super Series első évadának első sorozata.
Szombat este Moszkvában rendezték a WBSS (World Boxing Super Series) cirkálósúlyú torna döntőjét, ahol két veretlen egyesített világbajnok küzdött meg egymással. Az ukrán Oleksandr Usyk WBO/WBC világbajnokként, míg az orosz Murat Gassiev IBF/WBA világbajnokként lépett be a teltházas olimpiai sportcsarnokban felállított szorítóba.
Már a kezdeti, relatíve lassabban csordogáló nyitó menetek alapján egyértelmű volt, hogy Usyk sok előkészítő ütéssel igyekszik majd kordában tartani az előrenyomuló, és a hangsúlyos ütésekkel operálni próbáló oroszt – ami a meccs ezen szakaszában csak egyszer, a második felvonás első percének a végén jött össze Gassiev-nek. A harmadik menettől egyre nagyobb fokozatra kapcsoltak a felek, Usyk egyre több kombinációt ütött, de a negyedik kör végén Gassiev egy brutális jobbhoroggal keményen eltalálta Usyk-ot, aki nem került bajba, azonban kedvező volt számára, hogy ez a három perc a gongszóval befejeződött.

Ki gondolta volna ekkora, hogy ezt követően Gassiev már nem fog több menetet nyerni? Mert ez történt!
Usyk kiváló lábmunkát bemutatva, egyre többet ütött – szinte folyamatosan sorozta az oroszt. Kárt ugyan egyszer sem tette benne, de a kombinációk sokasága, illetve a folyamatos mozgás miatt Gassiev nem volt képes elsütni a kemény ütéseit. Ráadásul a menetek múlásával Usyk nemhogy lankadt volna, hanem egyre nagyobb sebességre kapcsolt, s a hajrában egybefüggő ütészáport zúdított Gassiev-re.
A 12. menet végén nem volt kérdéses, hogy a stílusok csatáját („boxer” vs „puncher”) ki nyerte a moszkvai éjszakában: Oleksandr Usyk (15 győzelem, 0 vereség) nagy pontkülönbséggel (120-108, 119-109, 119-109), egyhangú pontozással nyerte a WBSS döntőjét, s az azzal járó „Muhammad Ali Trófeát”, valamint – a súlycsoport történelmében először – egyesítette a WBC/WBO/WBA/IBF világbajnoki öveket. Murat Gassiev a 27. meccsén elszenvedte profi pályafutása első vereségét. Az orosz mindezt mosolyogva fogadta, hisz a két bunyós között szemmel láthatóan végig megmaradt a tisztelet.