Olaszországban bokszoltak lányaink

2011. 07. 09. 11:48
Olaszországban bokszoltak lányaink

Ha nyár akkor Olaszország mondhatnánk, hiszen 2008 óta folyamatosan vendégeskedünk egy-egy verseny erejéig ebben a gyönyörű mediterrán országban. Július 1.-én a Rimini melletti üdülővárosban, Bellaria Igea Marinán lépett ringbe a magyar csapat.

A "La Notte Rosa" nevű 3 napos rendezvény keretén belül hirdették meg az "Emilia Romagna vs Hungary" ökölvívó találkozót 9 pár résztvételével. Az olasz csapat az Emilia Romagna tartomány csapataiból állt össze, a versenyzők Ancona, Ferrara, Ravenna, Monteclarense és Santarcangelo városok klubjaiból érkeztek.
A magyar csapatban ismét a fiatalok kaptak lehetőséget, a 9 főből 5 ifjúsági, 2 pedig első éves felnőtt volt. A találkozó célja részünkről a fiatalok nemzetközi mezőnyben történő kipróbálása, megmérettetése volt.

A magyar csapat:
51 kg Váry Lili Vecsés SE
51 kg Beri Krisztina DTE
54 kg Varga Izabella Vasas-Süllős
57 kg Bordás Annamária Full-Contact
57 kg Csombor Vivien KSI
57 kg Vennes Dzsenifer Vecsés SE
60 kg Vetró Gabriella Honvéd-Sashegy
64 kg Kozma Anita Halas Box Club
69 kg Nagy Bianka Szeged BC


Csapatvezető: Seres Attila
Edzők: Zöld Ferenc, Csík Csaba
Bíró: Kádár Sándor

A mérkőzés előtt már megtörtént a párosítás , a versenyzők az előre leegyeztetett súlyokban utaztak ki. A mérkőzés helyszíne a tengerparton volt a strand mellett, így igazán szép környezetben léphettek ringbe a lányok. A verseny előtt a város polgármestere Enzo Ciccarelli Úr köszöntötte a ringben a magyar csapatot, és mindenkinek egy emléklapot adott át, ami szép gesztus volt. Az este 10 órakor kezdődő találkozóra többezer turista volt kíváncsi, ez a magyar lányok egy részének szokatlan volt, hiszen sajnos nálunk nem ehhez vannak szokva, de ez inkább pozitívan hatott rájuk.

A mérkőzések:

1. Elisa Cumini-Beri Krisztina
Cumini már 23 mérkőzésen volt túl, de ez volt az első nemzetközi mérkőzése. Berinek ez volt a nyolcadik meccse. A mérkőzés nagy iramban zajlott végig, amit mindkét versenyző jól bírt, azonban a magyar lány pontosabb volt és simán nyerte a mérkőzést.

2. Francesca Cani-Varga Izabella
Cani 13 mérkőzésen volt túl, ám ezekből mindösszesen kettőt nyert meg eddig. Az elsőéves ifi Varga tavaly nyáron bokszolt utoljára majd hosszú betegség után tért vissza, és lassan visszanyeri régi harcos formáját. A mérkőzésen Varga irányított és talált többet, ez a meccs semleges pályán sima magyar győzelem lett volna, itt viszont a pontozók az olasz lányt látták jobbnak.

3. Iuculano Sara Elisa-Kozma Anita
Az olasz lánynak ez volt a második mérkőzése, és az olaszok csak némi győzködés után vállalták a viadalt. Kozma jól kezdett, erős horgai és felütései rendre találtak, azonban
a harmadik menettől megállt és így könnyű célpont volt az olasz lánynak. Egy találat után elkezdett Kozma orra vérezni, ezt a bíró kihasználta, és sérülés miatt beszüntette a viadalt.

4. Lisa Brighi-Váry Lili
Váry 48 kg-os ellenfele nem jött el, így 51 kg-ban lépett ringbe a 9 meccses Brighi ellen. Szerencsére a súlyváltás nem okozott gondott a magyar lánynak, a mérkőzést egyhangú
pontozással nyerte.

5. Terry Gordini-Bordás Annamária
Bordás eredetileg az 1 meccses Iuculano-val bokszolt volna, azonban az olasz lány két súllyal is elcsúszott, így a házigazdák elővették a rutinos, 49 meccses Gordinit. Gordini eddig háromszor bokszolt magyar lány ellen, egyszer Kovács Klárát. kétszer pedig Kis-Varga Bettinát győzte le. Bordástól a tisztességes helytállás volt az elvárás ebben a helyzetben. amit maximálisan hozott. A végeredmény megérdemelt olasz győzelem, de Bordás is emelt fővel hagyhatta el a ringet, teljesítményéről Gordini edzője is elismeréssel nyilatkozott.

6. Silvia Bortot-Nagy Bianka
Bortot rutinos ökölvívó, 28 mérkőzéssel a háta mögött, eddig Bengernó Viktóriának sikerült legyőznie, Kiss Orsolya és Kozma Beáta vereséget szenvedett tőle. Nagy Bianka a magyar csapat legrutinosabb versenyzőjeként azonban simán hozta a mérkőzést. Zárt, pontos ökölvívást mutatott be, és ezzel megszerezte a győzelmet.

7. Laura Fiori-Vennes Dzsenifer
Két azonos szintű versenyző lépett ringbe, hiszen az olasz lánynak 22, Vennesnek pedig 24 mérkőzése volt eddig hasonló eredményekkel. A mérkőzés érdekessége, hogy a ringben az olasz lány kezét emelték fel, a könyvbe azonban Vennes győzelmét írták be. Ez a "gesztus" a közönségnek szólt, mi nem voltunk elragadtatva tőle.

8. Kusiak Dorota-Vetró Gabriella
A 17 meccses Kusiak eddig kétszer bokszolt magyar lánnyal, Vennes Dzsenifer döntetlent bokszolt vele, Horváth Ramóna kikapott tőle. Vetró egészen a harmadik menetig nagy
fölényben volt, ellenfelére számolni is kellett. Sajnos a rutinos bíróval nem bírt Gabi, aki a harmadik menetben két ártatlan ütés után is számolt lányunkra, majd beszüntette a mérkőzést. Az olasz lánynak ez volt az egyetlen esélye a győzelemre.

9. Federica Cosenza-Csombor Vivien
Két ifjúsági versenyző összecsapása elég szoros volt, végig fej-fej mellett haladva küzdöttek. Nagy örömünkre a magyar lány kezét emelték fel a végén a magasba.

A mérkőzések után vendéglátóink díszvacsorán látták vendégül csapatunkat, ahol egy nagy bokszkesztyű díszitéses tortával is kedveskedtek. Összességében pozitív tapasztalatokkal zártuk a kirándulást, ismét láthattuk azt, hogy az utánpótlás nevelés jó irányba halad hazánkban. Ennek bizonyítéka az utánpótlás VB-n szerzett három érem, és a mostani szereplés is.

womanbox.hu

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5634
Fekete László ambiciózus tervei
12473
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
355
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3062
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel