Ökölvívó-vb - Akilov Pylyp a negyeddöntőben búcsúzott

2023. 05. 11. 15:20
Ökölvívó-vb - Akilov Pylyp a negyeddöntőben búcsúzott

A 75 kilogrammban szereplő Akilov Pylyp jól küzdött, de vereséget szenvedett az üzbég Allohon Abdullajevtől szerdán, így a negyeddöntőben fejezte be szereplését a taskenti férfi ökölvívó-világbajnokságon.

Az ukrán származású bokszoló szombaton magabiztos teljesítménnyel mutatkozott be első magyar színekben vívott világversenyén, majd kedden az első kiemelt, világ- és háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes olasz Salvatore Cavallaro ellen is nyert.

    A hétfős magyar csapat utolsó versenyben maradt tagja jól kezdte a szerdai mérkőzését is, sokat ütött, többet kezdeményezett ellenfelénél, így váratlan volt, hogy négy pontozó a hazai öklözőt látta jobbnak.

    A második három perc hasonló forgatókönyv szerint alakult, továbbra is sok akciót tartogatott az ütközet, Akilov többször ugrott be és próbálkozott ütéskombinációval, a ritkábban kezdeményező ellefele azonban rendszerint eleresztett egy-egy látványosabb ütést.

    A harmadik menet előtt két bírónál egyértelműen Abdullajev vezetett, háromnál viszont egyenlő volt az állás, így maradt esély a győzelem kivívására. Végül hiába ment előre a fáradó Akilov, mindegyik pontozó az ellenfelét látta összességében jobbnak.

    Ezzel a magyar küldöttség utolsó tagja is búcsúzott.

    "Úgy érzem, hogy az első menet a miénk volt, de a bírók 4-1-re adták az üzbégnek" - nyilatkozott az MTI-nek a magyar csapat üzbég vezetőedzője, Hamid Tangribergenov, aki úgy látta, hogy Akilov a második menetben is megfelelően dolgozott, mégis hátrányban volt. - "A harmadik menetben rohanni kezdett előre, kihagyta a lehetőségeket, de nálam nem veszítette el ezt a mérkőzést" - összegzett a szakvezető.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2079
Canelo győzelemmel tért haza
783
Haney pontozással nyert Loma ellen
682
Haney könnyű éjszakára készül Loma ellen
300
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel