Ó azok a boldog szép napok ég veled! - dúdolhatná Brewster és Skelton

2010. 01. 31. 04:34
Ó azok a boldog szép napok ég veled! - dúdolhatná Brewster és Skelton

Szombat este, a németországi Neubrandenburgban két, korábban igencsak magasan jegyzett nehézsúlyú ökölvívó mondott búcsút végérvényesen a világ élvonalának: Lamon Brewster és Matt Skelton is idő előtti vereséget szenvedett a Sauerland Event gáláján.

Kétségtelenül Brewster a nagyobb név, hiszen ő korábban a WBO világelsője volt, tetejébe legyőzte Vlagyimir Klicskót, Andrew Golotát és Luan Krasniqit is. Az amerikai ugyan soha nem volt egy technikailag magasan képzett bunyós, ám izgalmas stílusa miatt többször sikerült maradandó élményt nyújtania a rajongóknak.

Szombat este is izgalmas küzdelmet vívott a veretlen finn Robert Helenius (11 győzelem – 0 vereség) ellen, de már a második menetben padlózott egy testütéstől, majd riválisa szép lassan bedarálta. A meccs a 8. menet utolsó percében fejeződött be, amikor már Brewster már elég komoly verést kapott. Nem nehéz megjósolni, hogy a Sauerland ezek után már nem számol komolyan a 36 éves amerikaival, aki egy mérkőzéssel korábban is vesztesen hagyta el a ringet. 

Matt SkeltonBrewsternél is mélyebb gödörben van a korábbi brit nehézsúlyú bajnok, volt WBA-kihívó Matt Skelton (22 győzelem – 5 vereség), mivel szombati kudarcát is beszámítva, az utolsó 5 meccséből 4-et elvesztett. A Sauerland gáláján az amatőrként Európa-bajnoki címig jutó Kubrat Pulev (5 győzelem – 0 vereség) ellen húzott kesztyűt, és a 4. menetben egy elég nagy KO-ba futott bele. Mivel Skelton már 43 éves, alighanem ezzel véget ért a karrierje.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32776
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel