Novemberben lesz/lehet a Fury-Joshua

2020. 02. 28. 19:33
Novemberben lesz/lehet a Fury-Joshua

Hivatalosan is egyeztettek a promóterek.

De előtte ismt Wilder lesz Fury ellenfele.

A nemzetközi szaksajtó már a hét közepén arról adott hírt, hogy az érintett promóterek, Eddie Hearn, illetve Frank Warren és Bob Arum már túl vannak az első egyeztetésen a boxrajongók által várva várt Tyson Fury vs Anthony Joshua WBC/WBO/WBA/IBF nehézsúlyú címegyesítő összecsapással kapcsolatban.

Annyi biztosnak látszik, hogy a felek, beleértve az ökölvívókkal, elkötelezettek a párharcot illetően, és ha rajtuk múlna, akkor már a következő küzdelmük is egymás ellen lenne. A hírek szerint az összecsapásban nagyságrendileg akkora potenciált látnak, mint a 2015-ös Mayweather-Pacquiao meccs volt, amely több mint 600 millió dolláros forgalmat generált. Ráadásul – ha maximalizálni akarják a bevételeket – a helyszín kiválasztásánál szóba jöhet az arab-világ is, ahol a rendezési jogért akár 100 millió dollárt is fizetnének.

Ugyanakkor jelen pillanatban kizárt, az azonnali összecsapás, mivel Wilder jelezte, hogy akarja a harmadik párharcot Fury ellen, és ha nem sikerül valamekkora „bánatpénzzel” félreállítani, akkor Joshua is előbb Pulevvel fog csatázni.

A felek egyelőre egy november (végi) munkadátumban állapodtak meg a Fury-Joshua „álommeccsnek”. Értelemszerűen mindkét brit világbajnoknak meg kell nyernie a következő párharcát, hogy létrejöjjön a mérkőzés.

Lapunk támogatója a www.SamanSport.hu  webáruház

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35483
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
761
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
3979
Az AIBA jelentősen növelte a súlycsoportok számát
1628
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel