Női ökölvívó-vb - Újabb két magyar vereség

2023. 03. 19. 21:30
Női ökölvívó-vb - Újabb két magyar vereség

Továbbra is várni kell az első magyar győzelemre az Új-Delhiben zajló női ökölvívó-világbajnokságon, mivel a negyedik versenynapon szerepelt Mezei Petra és Szűcs Szabina is kikapott a selejtezőben.

A mindössze 19 éves Mezei az 50 kilogrammosok mezőnyében a Puerto Ricó-i Krystal Rosadóval csapott össze a legjobb 32 között. Az ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes magyar bátran ment előre, de riválisa jól védekezett, és rendre jó ütemben indította ütéseit, így egyhangú pontozással győzött.

Az 57 kilogrammban érdekelt Szűcs - a magyar szövetség tájékoztatása szerint - jól kezdett a brazil Jucielen Romeu ellen, a dél-amerikai azonban az első menet utolsó percében látványos találatokat ért el, elvitte a menetet, majd a második szakaszban egy jobbegyenese után számolni kellett Szűcsre. Ezt követően már nem volt kérdés a meccs kimenetele, Romeu egyhangú pontozással jutott be a nyolcaddöntőbe.

A nyolcfős magyar csapatból csütörtökön Busa Gabriella és Lakotár Hanna, szombaton pedig Szeleczki Lilla és Hámori Luca is vesztett a selejtezőben.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4279
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel