Németh Sándort a zenészek is elismerik

2009. 06. 16. 19:24
Németh Sándort a zenészek is elismerik

Az egykori szabadfogású válogatott birkózó, a 26 világversenyen szőnyegre lépő Németh „Nyiba” Sándor zenészként is megállja a helyét. Az általa alapított DE-PRESSION együttes 12 nagylemezt és 52 videoklipet tudhat magáénak, dalait olyan ismert előadók éneklik, mint Vikidál Gyula, Varga Miklós, Géczy Erika és Keresztes Ildikó. Az érzékeny lelkű karfiolfülű poétaként is alkot, ha úgy hozza a sors, egy szál gitárral járva az országot adja elő szerzeményeit.

zenészek-sportolók.jpgzenészek-sportolók.jpg

A birkózószőnyegek környékén csak „Nyibaként” ismert Németh Sándor a Bajnok vagy című nótával vált ismerté, a zúzós zene gyorsan népszerű lett a küzdősportolók körében. Az egykor a szabadfogásúak szövetségi kapitányaként is ténykedő sportember szerzett bevonuló zenét Növényi Norbertnek, Felföldi Szabolcsnak és Sárközi Róbertnek is.

Az 52 évesen is naponta tréningező Németh Sándor nemrég a Józsefvárosi Kulturális és Sport Kht. felkérésére az Orczy-kertben egy jótékonysági rendezvényen vett részt, ahol Vikidál Gyulával és Homonyik Sándorral szórakoztatták a nagyérdeműt. A történetnek még egy birkózóklasszis szereplője volt, az olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnok Komáromi Tibor főszervezőként állt a koncert „mögött”.

- Saját szerzeményeimet adtam elő, többek között a De-pression bluest és az MMA-harcos Sárközi Róbert bevonuló zenéjét, az Ősembert. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy két ilyen legendával játszhattam egy színpadon. Büszke vagyok rá, hogy Homonyik Sándort és Vikidál Gyulát is a barátai között tudhatom. Gyulának nagyon sokat köszönhetek, több dalomat is elénekelte, a hangjával olyan magasságokba emelte a nótáimat, amiről álmodni sem mertem – mondta Németh „Nyiba” Sándor.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32774
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel