Nemesapáti Norbert kikapott az amerikai debütálásakor

2014. 08. 09. 04:51
Nemesapáti Norbert kikapott az amerikai debütálásakor

Pontozásos vereséget szenvedett az amerikai debütáló mérkőzésén Nemesapáti Norbert: a 18 esztendős magyar bokszoló a nevadai Fallonban lépett szorítókötelek közé, éspedig a puerto ricói származású Jason Escalera ellen.

A 18 esztendős magyar bokszoló a nevadai Fallonban lépett szorítókötelek közé, éspedig a puerto ricói származású Jason Escalera (15 győzelem – 2 vereség – 1 döntetlen) ellen.

Nemesapáti remekül kezdte az összecsapást, hiszen mindjárt a nyitó menet első percében megrendítette riválisát, ám a majd fél tucat tiszta találattól sem ment le Escalera. A budapesti bunyós az első menet végéig támadásban maradt, s a statisztikák szerint közel 100 ütést indított, 45 % -os hatékonysággal.

Sajnos a közvetítést nézve úgy tűnt, hogy Norbert a nyitó menetben túl sokat adott ki magából, és a folytatásban már nem tudta feltartóztatni fizikailag erősebb ellenfelét, nem tudta irányítani a küzdelem alakulását.

Escalera a második menettől dominált, és ebben a három percben meg is rendítette a magyar fiút – ám Nemesapáti „túlélte” a rázósabb pillanatokat.

A harmadik menetben folytatódott Escalera dominanciája, mi több, Nemesapáti padlóra is került a puerto ricói egy ütésétől, de a magyar ökölvívó nem volt megfogva, mivel hátralépés közben kapott találatot, amitől elvesztette az egyensúlyát. Mindenesetre Vic Drakulich mérkőzésvezető számolása teljesen jogos volt.

Sajnos a folytatásban sem sikerült Nemesapátinak uralnia a küzdelmet, támadásai – ellenfelével ellentétben – nem volt folyamatos, ugyanakkor a nagy ütőerejű Escalera komoly kárt nem tett a magyar versenyzőben, pedig elég sokszor eltalálta ellenfelét.

Nemesapáti a nyolcadik menetben megpróbált hajrázni, voltak is szép pillanatai, amikor egy pillanatra megcsillant a lehetősége egy huszáros finisre, de sajnos a 18 éves nagyközépsúly reménység erejéből csak a menet megnyerésére telt.

Az eredményhirdetés előtt egyértelműnek látszott, hogy Jason Escalera jobb volt a nagyot küzdő magyarnál a küzdelem egészét figyelembe véve. A végeredmény egyhangú pontozásos Escalera siker, 78-73, 78-72 és 79-72 arányban. Nemesapáti Norbert rekordja immáron 14 győzelem mellett 1 vereséget számlál. 

A mérkőzés felvétele - videó >>>

Zárásként tegyük hozzá, hogy Nemesapáti fiatal, tettre kész, és szorgalmas bunyós. Biztos, hogy ebből a vereségből még sokat fog tanulni, s később még erősebben tér vissza a ringek világába.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel