Nemesapáti és Hyppolite bemért

2014. 12. 06. 10:46
Nemesapáti és Hyppolite bemért

Vasárnap hajnalban Montrealban (Kanada) rendezik azt a profi boksz gálát, melynek programjában Nemesapáti Norbert is kesztyűt húz, s melynek főmérkőzésén a helyi szupersztár, Jean Pascal az argentin Roberto Bolontival csapott össze.

Kezdjük a magyar vonatkozású küzdelemmel. A fiatal Nemesapáti Norbert (15 győzelem – 1 vereség) ez alkalommal a félnehézsúlyú WBC Silver nemzetközi övéért meccsel, éspedig a helyi Schiller Hyppolite (13 győzelem – 1 vereség). Talán sokaknak meglepetés, hogy félnehézsúlyú küzdelemről van szó, ám ez csak technikai jellegű döntés volt, ugyanis nem volt olyan szabad nagyközépsúlyú öv, amiért a szervezők meccseltetni akarták a bunyósokat. Ekképp úgy kötöttek szerződést a felekkel, hogy azok legfeljebb egy fonttal (45 deka) léphetik át a félnehézsúly alsó határát.

A mérlegelésen mindkét versenyzőnek sikerült hoznia ezt a speciális kitételt: Nemesapáti, kicsit alulmérve, 76 kg volt, ellenfele 76,5 kiló.
Nemesapáti vs Hypo.jpgNemesapáti vs Hypo
A főmérkőzés mérkőzése igen paprikásra sikeredett, s a legendás Roy Jones Jr. ugrott a felek közé, hogy ne legyen nagyobb a baj. Pascal 81,4 kg volt, Bolonti 81,2 kiló. Vagyis mindketten átlépték a félnehézsúly felső határát (bizonyára volt egy megbeszélt súlykedvezmény), ám ennek nincs jelentősége, hiszen nem címmérkőzésről van szó. Jelentősége van viszont az eredménynek: ha Pascal nyer, úgy tavasszal megküzdhet a WBA/IBF/WBO világbajnok Szergej Kovaljovval.

TV: DigiSport élő!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Újra bokszlázban Nagykanizsa, „Pikk Pakk” ismét ringben
3628
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel