Nem töltelék bokszolók, hanem elismerésre méltó sportemberek

2010. 05. 30. 05:33
Nem töltelék bokszolók, hanem elismerésre méltó sportemberek

Az utóbbi időben eldurvult a helyzet a „nem menedzselt” bokszolók megítélésében, mellyel kapcsolatban Petrányi Zoltán, a Profibox Promotion vezetője ragadott tollat. „A szurkolók véleménye tulajdonképpen csak a fórumokon keresztül mérhető le, és az ott elhangzott felszólalások durvák, sértőek a magyar profi ökölvívók nagy részére nézve” – jellemezte a kialakult helyzetet Petrányi Zoltán, akiből ez után csak úgy ömlött a szó…

Komjáthi LászlóKomjáthi László
- Nehéz kielégíteni a fórumozók elvárásait, hisz, amint valaki idegenben vállal mérkőzést, egyből felhozó-, vagy töltelék bokszolónak titulálják, az addigi eredményeitől függetlenül, akit nem érdekel az eredmény, csak a pénz, és arra buzdítják, hogy hagyja abba a versenyzést. Nem kell messzire visszamenni a múltba, hogy észrevegyük, ugyanezeket a versenyzőket bajnokként, veretlen korukban is lehordták a sárgaföldig, arra hivatkozva, hogy mindig csak felhozó- töltelék ellenfeleket kaptak.

- Nem értem mi a bajuk az idegen pályával. A világon minden bokszmeccsen az egyik fél a hazai, a másik pedig a vendégversenyző (ritkán vannak kivételek). Mindenki tudja, hogy idegenben nehéz győztesnek lenni, de nem bokszolhat mindenki otthon, pláne nem egy olyan országban, ahol nincs tévés támogatás. Miért hihetetlen, hogy lehet szeretni a bokszot, és a versenyzéssel együtt járó dolgokat?

- Valóban vannak olyan mérkőzések, amikor az egyik fél szinte abszolút esélytelen, de azt hiszem ez minden sportágban elkerülhetetlen. Felháborítónak tartom, hogy amikor egy magyar ökölvívó külföldön lép szorítóba, akár sima, akár címmérkőzésen, egyből töltelék bokszolónak minősítik. Ha a fórumozókon múlna, Magyarországon nem lenne versenyző a profi bokszban.

- Miért kellene abbahagyni a versenyzést azoknak, akiknek nincs lehetőségük itthon bokszolni?
Azt azért hozzáteszem, hogy nem akarok mindenkit egy kalap alá venni, mert tudom, hogy vannak rendes fórumozók is, tehát ők ne vegyék magukra a véleményemet.

Petrányi Zoltán után több ismer bokszoló is kifejtette a véleményét. Ők azok, akinek – a több fórumozó véleménye szerint – már nincs helye az ökölvívás világában.
Nagy Hóhér JózsefHóhér

Nagy József (Hóhér): - Nem értem a fórumozókat! Úgy érzem nekik semmi sem jó! Amikor Rácz Félixnél versenyeztem, és sorban arattam a győzelmeket, címeket nyertem, akkor is sokan kritizáltak, arra hivatkozva, hogy hurkák az ellenfeleim és csak itthon bokszolok. Most, hogy külföldön is vállalok meccseket, egyből felhozó töltelék bokszolónak nyilvánítanak, annak ellenére, hogy a cirkálósúlyú WBF övemet is idegenben szereztem. 

Nagy ZsoltNagy Zsolt (Zsivány): Életem az ökölvívás! Gyerekkoromban azért kezdtem el bokszolni, hogy világbajnok legyek, de megfelelő anyagi háttér nélkül sajnos sanszom sincs hazai címmérkőzésre! Leginkább külföldön lépek szorítóba, mert itthon nincs lehetőség, de én így is nagyon szeretek bokszolni. Nem értem miért kellene abbahagynom a versenyzést, hisz élvezem a bokszot, még így is, hogy a bírók legtöbbször nem a ringben látottak alapján jelölik meg a győztest. Sokszor éreztem úgy, hogy igazságtalan döntés után, vesztesként hagytam el a szorítót.

Komjáthi László (Szikla): - Miért bokszolok külföldön? Mert itthon sajnos alig van profi boksz rendezvény. Ha van is, sosincs tömeg a nézőtéren. Külföldön szinte mindig teltház van és tombolás, és én nagyon szeretem ezt a feelinget. Azt hiszem sosem vallottam szégyent, legalább is ezt tükrözi a nézők reakciója a meccseim után. Nem vagyok sem felhozó, sem töltelék bokszoló. Sértőnek tartom, hogy a fórumozók mindenkit a töltelék kategóriába sorolnak, amint külföldre teszi a lábát. 

Hubert LászlóHubert László (Dupla): - Vagy csak címmeccset, vagy csak neves ellenfél ellen vállalok mérkőzést idegenben. Jelentős címért Magyarországon nem lehet bokszolni, hisz a televíziók nem támogatják a hazai profi bokszot, tehát reménytelen igazi szponzort találni. Engem nem zavar az idegen pálya. Állandóan edzésben vagyok, ha jön a megfelelő lehetőség, azonnal indulok. Erre már többször is volt példa.

Zárásként mit lehet erre mondani? Érdemes elgondolkodni a leírtakon, hiszen egy ökölvívó, még ha veszít is, szívét lelkét kiteszi az edzéseken és a ringben egyaránt.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35504
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
4109
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
793
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5265
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel