Nem tér vissza a „Viking Harcos”

2018. 02. 13. 09:56
Nem tér vissza a „Viking Harcos”

Élvezi a nyugdíjas életet a korábbi nagyközépsúlyú szupersztár, és esze ágában nincs visszatérni.

Lassan 5 esztendeje nem láttuk ringben a dánok sokszoros nagyközépsúlyú világbajnok szupersztárját, Mikkel Kessler-t (46 győzelem, 3 vereség), és úgy tűnik – a kecsegtető ajánlatok ellenére – esze ágában nincs újra felhúzni a bokszkesztyűket. 

Kessler annak idején, beugróként, tagja volt a Super Six World Boxing Classic elnevezésű nagyközépsúlyú tornának, melynek során több feledhetetlen összecsapásban vett részt – legyőzte Carl Froch-csot is, akitől a 2013-ban rendezett visszavágón viszont már kikapott, s valamivel később visszavonult. Küzdőstílusa miatt igen komoly rajongótáborral rendelkezett szerte Európában, mi több, a brit közönség is elfogadta, ami persze részben annak is köszönhető, hogy az édesanyja angol.

Volt olyan pletyka, hogy esetleg búcsúmeccset vállal, ám egy elhúzódó betegsége miatt ez soha nem került hivatalosan megerősítésre. Tavaly állítólag hónapokig küzdött a Lyme-kórral. Azóta újra minden csendes körülötte.

"Nem érzek igazi motivációt, hogy újrakezdjem” - fogalmazott a 39 éves Kessler, akinek a visszatéréséről akkor kezdtek cikkezni, amikor tavaly nyáron a svéd Erik Skoglund felkészülését sparringokkal segítette, és formája kifejezetten éles volt.

forrás: www.samansport.hu/magazin
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15783
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9431
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6392
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
4289
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel