Nem lesz könnyű kijutni a londoni olimpiára

2010. 06. 01. 12:05
Nem lesz könnyű kijutni a londoni olimpiára

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) közzétette az új, londoni olimpiára elkészült kvalifikációs rendszerét, amelyből kiderül, hogy talán minden eddiginél nehezebb lesz kvótát szerezni az ötkarikás játékokra. Reméljük, Varga Miklós túljut az akadályokon, s Peking után Londonban is megízlelheti a játékok csodálatos légkörét.

 

A pekingi olimpiai csapatA pekingi olimpiai csapat
A pekingi olimpiai csapat - Varga,Bedák, Szellő, Kalucza és Káté

 

A pekingi olimpián tizenegy súlycsoportban avattak bajnokot, míg Londonban már tizenhárom kategóriában szerepelhetnek a versenyzők. A férfi kategóriák számát eggyel csökkentették, amelyek hivatalosan 2010. szeptember elsején lépnek életbe, és ezentúl 49, 52, 56, 60, 64, 69, 75, 81, 91, és +91 kg-ban mérkőzhetnek a felek.

A három új versenyszámot a nők küzdelmei jelentik, ők 51, 60, és 75 kg-ban mérkőzhetnek két év múlva a londoni olimpián. Pekingben az egyetlen olyan sport volt az ökölvívás, amelyben a hölgyek nem vehettek részt, de tavaly a Nemzetközi Olimpiai Bizottság zöld utat adott a szebbik nem londoni részvételére.

Sajnálatos azonban, hogy a már meglévő 286 olimpiai kvóta száma az ökölvívásban nem változott, így a hölgyek csak a férfiak rovására vehetnek részt Londonban, és mindössze 36-an lehetnek ott a brit fővárosban, míg az erősebbik nem kvalifikációs helyei ezáltal 250-re csökkentek. Az 1978-1995 között született versenyzők vehetnek részt az olimpián az AIBA szabályai szerint.

A hölgyeknek az egyetlen kvalifikációs lehetőség a 2012 tavaszán megrendezésre kerülő világbajnokság lesz, amelyen mindhárom kategória első nyolc-nyolc helyezettje vehet részt a londoni olimpián, valamint az AIBA szakértő bizottsága kioszt még további tizenegy kvótát elsősorban azoknak az országoknak, akik a világbajnokságon nem szereztek, hogy minél több nemzet képviseltethesse magát Londonban.

A házigazda Nagy-Britannia is kap egy kvalifikációs helyet a hölgyeknél, így alakul ki a harminchat fős mezőny, azaz súlycsoportonként tizenketten lehetnek Londonban. A helyzetet egy kicsit bonyolítja, hogy meg van határozva, melyik kontinens összesen mennyi bokszolóval vehet részt: Európa 12, Ázsia 8, Pánamerika 8, Afrika 5, míg Óceánia három helyet kap az első női ökölvívó ötkarikás versenyen. Mindez azt jelenti, hogy Európa összesen négy-négy bokszolóval képviseltetheti magát az olimpiai versenyen súlycsoportonként

A férfiaknál az első kvalifikációs esemény maga az idén ősszel újonnan induló World Series of Boxing (WSB) lesz, amelynek öt egyéni győztese automatikusan kvótát szerez Londonra. A győzteseknek meg kell nevezniük melyik súlycsoportban kívánnak részt venni az olimpián, mivel a WSB kategóriái eltérőek az AIBA hivatalosan elfogadott súlycsoportjaihoz képest.

A második kvalifikációs esemény a Dél-Koreában 2011 szeptemberében sorra kerülő AIBA világbajnokság lesz, amelyen minden súlycsoport első tíz-tíz helyezettje automatikusan eljut a londoni olimpiára, kivéve a két legnagyobb súlycsoport – 91, +91kg –, ahol az első hat-hat versenyző szerez kvótát, így összesen 92 ökölvívó jut el Londonba.

A harmadik kvalifikációs esemény a kontinensek saját versenye lesz, amelyet 2012 elején rendeznek meg, de a legutóbbi kettő versennyel szemben ezúttal csupán egyetlen lehetőség lesz Londonba eljutni. Az európai, az amerikai, az ázsiai, az afrikai, és az óceániai selejtezőn összesen 140 kvalifikációs hely talál gazdára.

Nehezíti a helyzetet, hogy a világbajnokság és a kontinensek kvalifikációs versenyére jutó kvóták száma összesen 232, de szintén megmaradt a földrészek felosztása, és ezek szerint Európának 78, Ázsiának 56, Pánamerikának 54, Afrikának 52, míg Óceániának 10 helye lesz Londonban. Az afrikai kvóták magas száma különösen érthetetlen, mert Európa vezető szerepe mellett az erős ázsiai és amerikai kontinenssel majdnem azonos számú kvalifikációs hellyel rendelkezik az ökölvívásban visszafogott teljesítményt nyújtó fekete földrész.

A házigazda brit férfi válogatott öt kvalifikációs helyet kap, míg az AIBA szakmai bizottsága még további nyolc kvótát oszt ki szabad kártyaként, így alakul ki a teljes 250 fős mezőny a londoni olimpián.

Kincses Tibor szakíró - www.boxing.hu
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4403
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel