Nem lesz Baran-Baranyi meccs Szentesen

2013. 11. 06. 19:35
Nem lesz Baran-Baranyi meccs Szentesen

Némileg változik a Ferobox Event jövő szombaton megrendezésre kerülő szentesi boxgálájának programja, ugyanis egyelőre nem kerül megrendezésre a Baran Attila – Baranyi Richárd félnehézsúlyú küzdelem.

A SportTV által is élően közvetítésre kerülő esemény egyik fénypontja lett volna a két remek ütőerejű versenyző összecsapása. A monokli.com úgy tudja, nem sérülés miatt lépett vissza valamelyik ökölvívó, mivel mindkét versenyző kötelek közé lép a rendezvényen. A változás hátterében az állhat, hogy feltételezhetően az egyik bunyós komolyabb feladatot kap a menedzsmenttől.

A szentesi gálán egyébként a kötelek közé lép és bemutatkozik a profik között Perutek János, kötelek közé lép Bedák Zsolt, egymás ellen húz kesztyűt Bozai Gyula (11-6-1, 8 KO/TKO) és Faur Csaba (6-2-2, 2 KO/TKO). Rajtuk kívül a szentesi közönség kedvenc, Nagy „Lütyő" Imre (7-3-0, 3 KO), a veretlen középsúlyú Nagy Lajos Márk (15-0-0, 9 KO/TKO), valamint Robert Stieglitz következő világbajnoki kihívója, Kelemen Balázs (18-0-0, 12 KO/TKO) is bokszolni fog november 16-án a Sport Televízió kamerái előtt.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4398
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel