Nem állna meg a kapu előtt

2020. 02. 03. 18:07
Nem állna meg a kapu előtt

DeLuca tiszteli ellenfelét, de számára Brook a belépő a nagyok közé..

Szombaton Angliában küzdenek nagyváltósúlyban.

A hétvégén végre újra ringkötelek közé lép a korábbi váltósúlyú világbajnok Kell Brook (38 győzelem, 2 vereség), aki a teljes tavalyi versenyszezont kihagyta, mi több, egyszer csalódottságában be is jelentette visszavonulását. A 33 éves Sheffield-i ökölvívó szűkebb hazájában az amerikai Mark DeLuca (24 győzelem, 1 vereség) ellen húz kesztyűt, aki viszont igen elszántan várja az angol elleni meccset. Legalábbis a legutóbbi nyilatkozata alapján igencsak magabiztosnak mutatta magát.

Eddigi karrierem csúcsa, hogy egy korábbi világbajnok ellen küzdhetek. Kell Brook már összecsapott az ökölvívás két jelenkori nagyágyújával, Golovkinnal és Spence-szel. Tisztelem őt, mint bajnokot, de ahhoz, hogy én is eljussak az olyan mérkőzésekig, meg kell vernem őt. Tudom, hogy ő is azért küzd, hogy visszakerüljön arra a szinte, ahol korábban volt. Nekem most van esélyem nagyot alkotni, most jött el az én időm. A karrieremért harcolok, ahogy ő is, bízom benne, hogy a legjobbamat mutatom a sheffieldi szorítóban. - jelentette ki DeLuca.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel