Nehéz debütáló éven van túl a New School Promotion

2020. 12. 22. 10:42
Nehéz debütáló éven van túl a New School Promotion

2020. szeptemberében rendezte első profi ökölvívó gáláját a New School Promotion.

. Az új csapat a Felix Promotion legeredményesebb versenyzőivel kezdte meg a munkát, decemberben pedig zártkapus eseménnyel zárta az évet, melyen Bacskai Balázs első nemzetközi címét gyűjtötte be.

Idén ősszel némileg váratlanul jelent meg a magyar ökölvívásban a New School Promotion csapata, mely a Felix Promotion 2019-es kivonulása után Bacskai Balázzsal, Kis Mátéval, Egedi Renátóval, illetve Krämer Péterrel és Kiliti Tamással vágtak neki szeptemberi debütáló eseményüknek. A világjárvány miatt szabadtéri esemény lett a debütálásból, 500 néző előtt, ahol 9 mérkőzést sikerült lebonyolítani, köszönhetően annak, hogy a New School és a Global Sport Event csapata közösen dolgozott, így korábbi felixes bunyósokon kívül például a korábbi IBF váltósúlyú interkontinentális bajnok, Tóth László is megmutathatta magát a Sport Tv kamerái előtt.

A nyitó gála után decemberig kellett várni a folytatásra, hol nézők nélkül ugyan, de színvonalas programot sikerült összehozni a Vasas csarnokban. A járványügyi helyzet miatt csupán 4 mérkőzés kapott helyet a programban. A gála IBO nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoki címmeccse az utóbbi évek legjobb magyar-magyar párharcát hozta, Szili István és Kis Máté izgalmas, szórakoztató meccset vívott, mely a 7. menetben dőlt el, amikor Szili lefiniselte a megrendült szegedi versenyzőt.

A főmeccsen Bacskai Balázs kevesebb, mint 2 menet alatt szerezte meg a WBO betöltetlen nagyváltósúlyú interkontinentális címét. A jó mérlegű Nick Klappert nem tudta megnehezíteni Bacskai dolgát, aki a vártnál sokkal könnyebben szerezte meg első nemzetközi címét.

Itt tart tehát két gála után a New School Promtion, akik sok olyan körülménnyel találták magukat szemben 2020-ban, melyre a tapasztalt promoterek sem voltak felkészülve.

„Összeségében elégedettek lehetünk ezzel a két eseménnyel, hiszen májusban még az sem volt biztos, hogy belevágunk az egészbe. Ehhez képest karácsonyra összejött egy WBO cím Bacskainak, a két eseményünkön voltak emlékezetes és jó meccsek, a mostani körülményekhez képest azt hiszem, sikeres volt ez az év. Nagyon fontos, hogy Magyarországon is volt két tv-s esemény idén, reméljük, hogy jövőre már könnyebb dolgunk lesz és a korlátozások is feloldódnak, minőségi edzőpartnerekkel és ellenfelekkel tudunk tovább építkezni. Azt gondolom, hogy egy nagyon jó kis csapat állt nálunk össze, a Golbal Sport Eventel együtt pedig tartalmas programokat tudunk majd a nézők elé tárni. Idén az volt a cél, hogy a magyar élversenyzők bokszolhassanak és aktívak maradjanak. Ezt sikerült elérni, sőt két címmérkőzéssel meg is fejelni, reméljük a jövő év még ennél is sikeresebb lesz és versenyzők teltházas gálán húzhatnak ismét kesztyűt”. – értékelte az idei évet Demeter László, a New School Promotion munkatársa.

Balazs  Bacskai
Bacskai Balázs a WBO meccs előtt Marsi László mesterrel - fotó: New School Promotion
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35505
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
4119
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
793
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5265
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel