Négyen csatáznak a 86 kilogrammos MMA-tornán

2013. 03. 11. 11:50
Négyen csatáznak a 86 kilogrammos MMA-tornán

Két magyar, egy horvát és egy moldáv versenyző lép ketrecbe a 86 kilogrammosok számára kiírt négyes tornán. A hazai versenyzők a külföldi fighterekkel meccselnek az elődöntőkben.

Március 16-án, Debrecenben rendezik a Tüske Kupa III. - a Reváns nevű MMA gálát. A rendezvény programjában két tehetséges magyar harcos, Kálucz Martin és Horvát Botond méretteti meg magát a 86 kilogrammos súlykategóriában kiírt négyes profi MMA-tornán. Hogy ki kivel meccsel, azt sorsolással döntik el a szervezők.

Kálucz Martin (Pitbull Debrecen): A debreceniek 20 éves agilis fightere fiatal kora ellenére már komoly hazai és nemzetközi tapasztalattal bír, januárban Mahacskalában az NFC Európa-bajnoki címéért ütközött Samkal Kerimovval. Az ökölvívóalapokkal rendelkező Kálucz egyre jobban eligazodik földön is, az utóbbi időben több meccset nyert hátsó fojtással. Igazi showman, abszolút felpörgeti a hazai közönség, a négyes egyik nagy esélyese.

Horváth Botond (Jóni Fight Team Szigethalom): A „Kese” becenévre hallgató Horváth korábban az MMA-világbajnok Felföldi Szabolcs edzőtársa volt, Sándor Györgynél tanulta a ketrecharc alapjait. Birkózómúlt áll mögötte, a fiatal fighter az utóbbi időben fizikálisan sokat erősödött, állásban kemény ütések, rúgások jellemzik, de földharcban is hatékony. Bárkit képes meglepni, oda kell rá figyelni az ellenfeleknek. Nem lenne meglepetés, ha a két magyar fiú vívná a torna fináléját. Mi mindenesetre szorítunk ezért.

4-es torna 80-86 kg, 2x5 perc kiskesztyűben, profi MMA

1.) Kálucz Martin (Pitbull Debrecen)
2.) Vasquez Stjepilo (Horvátország)
3.) Horváth Botond (Jóni Fight Team Szigethalom)
4.) Ivan Zavtone (Moldávia)

Kapunyitás: 17 óra
Gála kezdete 18 óra

Jegyek elővételben: 2490Ft
4 fős VIP asztalok: 50 ezer forint
6 fős VIP asztalok: 90 ezer forint
10 éven alul gyermekek részére a belépés ingyenes!

Jegyek elővételben március 1-től elővételben a következő helyszíneken kaphatók:
Láng Sport – Debrecen Széchenyi u. 1.
Best FM – Debrecen, Darabos u. 35.
Club Ambrózia – Hajdúszoboszló, Mátyás Király sétány 8.
Jázmin vegyes diszkont – Debrecen, Derék u. 140.
Budapesten az MMA Országos Szövetség menedzserénél, Marián Györgynél: +36/70/3290-865

Belépők a gála helyszínén, a Hódos Imre sportcsarnokban (Debrecen, Kassai út 32-34) is vásárolhatók 2990 forintos áron.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4398
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel