Nathan Cleverly a legkeményebb harcára készül

2013. 04. 16. 17:40
Nathan Cleverly a legkeményebb harcára készül

Szombaton rendezik a Cleverly – Krasniqi meccset a WBO félnehézsúlyú vb-övéért.

Szombat este Londonban rendezik a Nathan Cleverly – Robin Krasniqi összecsapást a WBO félnehézsúlyú bajnoki övéért. A címvédő Nathan Cleverly (25 győzelem – 0 vereség) úgy gondolja, hogy pályafutása eddigi legnagyobb kihívása elé néz szombaton.

„Lehetséges, hogy ő a legjobb, akivel találkoztam” – fogalmazott a világelső. „Ő fiatal, és keményen megdolgozott azért, hogy kötelező kihívói pozícióba küzdje fel magát. A két veresége az első három küzdelme alatt történt, még tizenéves korában, azóta 38 alkalommal győztesen hagyta el a ringet, s az utolsó négy nemzetközi címmérkőzését kiütéssel nyerte. Az ismeretlenek nagyon veszélyesek lehetnek, és Krasniqi szuper éhesnek tűnik.”

Cleverly ennek ellenére nem aggódik, csak komolyan veszi Robin Krasniqi (39 győzelem – 2 vereség) kihívását, ezért igyekezett a lehető legjobban feltérképezni riválisát.

„A tipikus kelet-európai iskolát képviseli, aki egy jab-bel kezd, és komoly felütése van. A legutóbbi kiütései közül néhányat azzal érte el. Karakán, erős, eltökélt bokszolónak látszik. De én vagyok a világbajnok, ezért olyan kihívásokkal kell találkoznom, mint ez. Egy meggyőző sikerrel bizonyítom majd, hogy méltó vagyok a világbajnoki státusra” - zárta gondolatait Cleverly.

Tv: A gálát a Sport2 tévé közvetíti.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel