Nagyon tisztelem az eredményeiért

2014. 12. 28. 00:33
Nagyon tisztelem az eredményeiért

Bogdán Zsolt „Golyó” élete első címmérkőzését vívja hétfő este Óbudán, ráadásul az ellenfele a korábban világviszonylatban is komolyan jegyzett angol Danny Williams, a Brixtoni Bombázó lesz.

A Profibox Promotion vállalkozás rendezvényén a veretlen Bogdán Zsolt „Golyó” (7 győzelem – 0 vereség) egy kisebb szövetség, a GBF bajnoki (vb.)övéért lép szorítóba, éspedig a tíz éve még Mike Tyson-t is kiütő Danny Williams ellen. Ahogy egy korábbi cikkünkben már megfogalmaztuk, „Golyó” valószínűleg karrierje megfelelő stádiumában találkozik a szebb napokat is megélt „Brixtoni Bombázóval”.

A magyar nehézsúlyú reménységet a felkészüléséről és a várakozásairól kérdezte a monokli.com portál.

„Már csak pár nap, így most már a pihenésen van a hangsúly. Rengeteget edzettem, ki kell pihenni” – fogalmazott Bogdán. „Nagyon motivált vagyok, és bátran mondom, a felkészülésem is egészen remek volt. A ringben ki kell hogy jöjjön ez a sok munka, de hiszek Istenben, hogy segíteni fog és a legjobb formámat fogom tudni mutatni.”

A bokszoló egy apróságot is megosztott mostani motiváltságával, hozzáállásával kapcsolatban: „A barátnőm is mondogatja, hogy furán viselkedek, mert ahogy kinyitja az ajtót, máris felkapok egy sapkát, nehogy megfázzak… szóval ennyire figyelek most a részletekre” – mondta nevetve.

„A kesztyűzések jól sikerültek, Darmos Józsi sokat segített, hogy formába legyek, mivel egy kemény nehézsúlyú verekedő, és ez kellett nekem legjobban. Csomor Andrissal is lebunyóztunk sok menetet, és még pár ügyes barátom segített nekem” – zárta gondolatait a felkészüléséről, majd rátért a várakozásaira.

„A hétfői meccsemen győzelmet várok, magabiztos és elszánt vagyok. Kell a győzelem és kell a bajnoki öv is!” – jelentette ki határozottan. „Ha pontozás, pontozás, ha ki tudom ütni, kiütöm… a lényeg hogy győzzek!”

Bogdán jól feltérképezte az ellenfelét, tudja, hogy mire kell figyelnie, ha sikerrel akarja lezárni a nagy meccset.

„Williams ellen a bal horgokra kell figyelnem, azokat húzogatja keményen, beugrásokkal is jön előre, szóval figyelni kell a védekezésre” – mondta, hozzátéve, hogy riválisa igen jó ütőerővel rendelkezik. „Nagyon tisztelem az eredményeiért, azért, akikkel bokszolt, így nagyon örülök neki, hogy lehetőséget kaptam ellene!”

„Golyót” nagyon rengetegen segítették, segítik, hogy bokszolói karrierje a Williams elleni küzdelemmel kibontakozhasson, ráadásul sokan fognak szurkolni neki a helyszínen is. „Az RC média nélkül nem jutottam volna ehhez a lehetőséghez, így külön köszönöm a bizalmat nekik, Silló Pisi barátomnak, aki mindenben segít. Továbbá fateromnak, akinek hála, a felkészülés alatt nem kellett dolgoznom, így csak a bunyóra koncentrálhattam. Köszönöm, hogy sokan drukkolnak nekem, ez a legjobb érzés és ezért érdemes ezt csinálni!”
A gálát, benne a Bogdán-Williams meccsel, a FIX TV élőben fogja sugározni. A rendezvény hivatalos mérlegelése vasárnap, 16:30-tól az Aquincum Hotelben lesz, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A mérlegelésre a belépés ingyenes.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5661
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32763
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4276
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel