„Nagyon sokat vártam erre”

2018. 10. 02. 17:48

Callum Smith sikerével fejeződött be a World Boxing Supers Series nagyközésúlyú torna.

A múlt pénteki mérkőzést értékelte a győztes klasszis.

Mint arról korábban beszámoltunk, pénteken, Szaúd-Arábiában került megrendezésre a WBSS nagyközépsúlyú döntő, ahol Callum Smith (25 győzelem, 0 vereség) a 7. menetben KO-zta honfitársát, a mérkőzést WBA világbajnokként kezdő George Groves-t (28 győzelem, 4 vereség).

A sikerrel az „Ali Trófeát” is elhódító 28 éves Callum értékelte sikerét.

A Nagyon sokat vártam erre. Mindig is hittem a képességeimben, és tudtam, hogy elég jó vagyok ahhoz, hogy a legjobb legyek a világon. Nem vagyok az a fajta, aki túlságosan kimutatja az érzelmeit, soha nem láthattak extázisban, de a meccs után egy olyan ember volt a ringben, akinek beérett mindaz, amiért az egész életében keményen dolgozott! - fogalmazott Callum Smith, a híres Smith-fivérek legfiatalabb tagja.

A vesztes George Groves is elismerően beszélt legyőzőjéről.

Megcsípett. Egész karrierem során még soha nem éreztem ilyet egy testütés után. Minden tisztelet Callum-nak. Megérdemelte ezt az éjszakát. - fogalmazott George Groves.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel