Nagyon közel a megegyezés az év végi Wilder-Fury összecsapásról

2018. 07. 31. 12:31

Bajnok a bajnok ellen, még ha a britnek nincs is világbajnoki öve.

Talán egy kicsit korai ez a párharc, legalábbis Tyson Fury legutóbbi formáját elnézve.

Nagyon komoly tárgyalások folynak, hogy az év végén megrendezésre kerülhessen a Deontay Wilder – Tyson Fury nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzés. A tárgyalások tényét mindkét oldalról megerősítették. A britek veretlen, volt WBA/WBO/IBF világbajnoka, Tyson Fury (26 győzelem, 0 vereség) az alábbiakat mondta az ügyről. 

Megerősíthetem, hogy a Deontay Wilder Tyson Fury küzdelem tárgyalások alatt áll, és közeli a megegyezés. Jelenleg ott tartunk, hogy nagyon komoly az ügy, de emiatt nem fogom lemondani az augusztus 18-i mérkőzésem Pianeta ellen. Jó felkészülési alap az a mérkőzés. - fogalmazott Tyson Fury az egyik brit lapnak.

A 29 éves, idén hosszú kihagyás után visszatért ökölvívó üzent is leendő ellenfelének, a világbajnok Deontay Wildernek.

Túl sokat foglalkoztál Eddie Hearn-nel, és Joshuával, pedig az én szavam szent. Ha azt mondom, hogy bokszolok veled, akkor bokszolni fogok veled. Készüljél, eddzél, és csináljuk meg az üzletet. Hamarosan kiütöm Pianetát, majd téged is! - jelentette ki Tyson Fury.

A WBC (Bokszvilágtanács) világbajnok Deontay Wilder edzője/menedzsere, Jay Deas szerint is komoly a történet, és közel a megegyezés.

Mindkét fél akarja az összecsapást. Hatalmas küzdelem lenne. Ha létrejön, akkor Wilder 2018-ban a két legnagyobb harcban vehet részt, Ortiz és Fury ellen. Ha legyőzi Fury-t is, ahogyan az teljesen elvárható, akkor Deontay nemzetközi szupersztár lesz, aki irányítja a bokszvilágot. - jelentette ki Deas.

Mint ismert, Tyson Fury mentális problémái, és egyéb „nyalánkságok” miatt 2015 vége és 2018 júniusa között nem bokszolt. Visszatérésekor pedig csak árnyéka volt azon önmagának, amikor magabiztosan legyőzte Vlagyimir Klicskót, és WBO/WBA/IBF világbajnok lett. Éppen ezért bizonyára sokan korainak fogják tartani a Wilder elleni év végi összecsapást.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9269
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7463
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6241
Tyson Fury bejelentette a következő küzdelmének időpontját
4680
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel