Nagy „Hóhér” József visszatér a kezdetekhez?

2014. 04. 29. 00:16
Nagy „Hóhér” József visszatér a kezdetekhez?

A monokli.com információja szerint a korábban közép-, nagyközép- és cirkálósúlyban is igen rangos nemzetközi öveket begyűjtött Nagy „Hóhér” József (30 győzelem – 15 vereség) visszatér a kezdetekhez, és Rácz Félix mostani vállalkozásában, a Ferobox Event-nél folytatja karrierjét.

Hivatalos bejelentés még nem történt, ám a 38 éves bokszolót korábban képviselő Petrányi Zoltántól (Profibox Promotion) megtudtuk, hogy ismerte „Hóhér” terveit, s ő már hónapokkal ezelőtt elköszönt a hajdúsági versenyzőtől. Portálunk úgy értesült, hogy Nagy már a következő Ferobox Event gálán kötelek közé lép, amely – minden bizonnyal – valamikor még a nyár beállta előtt megrendezésre kerülhet.

Nagy József rekordja ugyan már nem makulátlan, ám tudni kell, „Hóhér” Magyarországon még nem talált legyőzőre a profik táborában; nincs két éve, hogy a legutóbbi Ferobox-gála főmérkőzésén diadalmaskodó Bozai Gyulát is egygangú pontozással legyőzte. Egy visszavágó, megfelelő körítéssel, újra kiváló küzdelemmel kecsegtet.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9283
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7485
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6256
Tyson Fury bejelentette a következő küzdelmének időpontját
4706
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel