Muhammad Ali unokája a 2., Evander Holyfield fia már a 8. sikerét aratta

2021. 10. 24. 14:00
Muhammad Ali unokája a 2., Evander Holyfield fia már a 8. sikerét aratta

Egyelőre még csak „őseik” miatt figyel rájuk a boxvilág, de a későbbiekben „saját jogukon” is hírnevet szerezhetnek.

Szombat éjjel Atlantában rendezett boxgálát Bob Arum promóciós vállalata, a Top Rank. A programban két olyan feltörekvő ökölvívó is kötelek közé lépett, akinek a felmenői között boxtörténelmi legendák vannak.

A középsúlyban versenyző Nico Ali Walch nagypapája nem más, mint Muhammad Ali. A 21 éves ökölvívás a 2. profi mérkőzésén vett részt, James Westley (1 győzelem, 1 vereség) várt a ringkötelek között. Walsh a második menetben ütötte le először riválisát, majd a harmadikban is. Utóbbi már TKO-győzelmet ért számára.

A legendás ciráló- és nehézsúlyú világbajnok Evander Holyfield 24 éves fia, a nagyváltósúlyban versenyző Evan Holyfield már a 8. profi mérkőzésén lépett ringbe az atlantai rendezvényen. Mostani ellenfele Charles Stanford (6 győzelem, 4 vereség) volt, akit „Yung Holy” a második menetben egy bal-jobb kombinációval intézett el (KO).

Evan Holyfield
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2024
Canelo győzelemmel tért haza
778
Haney pontozással nyert Loma ellen
646
Joshua szerint decemberben Wilderrel bokszol
640
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel