Most Tyson Fury vádolja gyávasággal Whyte-ot

2022. 02. 05. 08:07
Most Tyson Fury vádolja gyávasággal Whyte-ot

Most, hogy Whyte valóban üzengethetne, elbújt. Nem írta alá a szerződését.

Mint arról korábban beszámoltunk, közel 41 millió dolláros összdíjazással rendezik meg a WBC által kötelezően elrendelt Tyson Fury vs. Dillian Whyte nehézsúlyú világbajnoki összecsapást. Ebből a gigászi összegből a kihívó Dillian Whyte (28 győzelem, 2 vereség) 8 millió dollárt fog kapni. Persze csak akkor, ha aláírja a szerződését, és bokszol Fury ellen.

Fury ugyanis azzal vádolja honfitársát, hogy csak addig jártatta a száját, amíg minden élesre nem fordult, most viszont teljesen eltűnt a színről.

Ez egy üzenet Dillian Whyte-nak, a tyúktollnak. Gyáva! Hol vagytok most? Három évig pofáztad, hogy ki akarsz állni Wilderrel, de soha nem kaptad meg a vb-meccset. Nekem három percig voltál a kihívóm, és azonnal megkaptad a harcot. Nem így van te gyáva? „Fury gyáva, mert nem akarja a harcot velem!” Ezt mondtad többször! De hirtelen teljesen elhallgattál, elbújtál te kis kurva. Gyere elő! Gyere elő és vedd el! Nem akartál egy kis ingyen pénzt?! Most nyolc milliót kapsz, pedig félmillió is több mint amennyit érsz. Gyere már te gyáva, és mondj valamit!” - fogalmazott Tyson Fury.

A WBC döntése értelmében február 21-ig kell Whyte-nak aláírni a szerződését.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32780
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel