Mosley kiütéssel nyert

2015. 08. 30. 10:19
Mosley kiütéssel nyert

Megrendezték azt a visszavágót, melyet egyébként senki nem követelt.

Hét évvel az első küzdelmük után ismét összecsapott a két korábbi többszörös világbajnok, az amerikai Shane Mosley (48 győzelem – 9 vereség – 1 döntetlen) és a nicaraguai Ricardo Mayorga (31 győzelem – 9 vereség – 1 döntetlen). Az első meccsüket 2008-ban Mosley KO-val nyerte a 12. menetben.

Most fele ennyi időre volt szüksége az amerikainak, hogy hozza a párharcot. Ugyan nem voltak nagy elvárások az összecsapás irányába, ám ennek ellenére kifejezetten jó meccset láthatott a közönség, ahol Mosley kemény kombinációkkal operált, Mayorga viszont hozta azt a vad, fékezhetetlen stílusát, amit tőle megszokhattunk. Hozzá téve, hogy tíz évvel ezelőtt még mindkét bunyós jobban csinálta, amit csinált...

Mosley volt az eredményesebb, ám némi meglepetésre a hatodik menet elején Mayorga volt az, aki megfogta riválisát. Meglepetésre a küzdelem ebben a menetben be is fejeződött, ám nem Mayorga révén, hanem Mosley volt az, aki eldöntötte a párharcot.

Mosley a 6. menet utolsó másodperceiben ballal, testre ütött egy nem túl látványosat, amitől Mayorga földre rogyott, a bíró pedig kiszámolta (KO). Az ütés jellegéből adódóan valószínűsíthető, hogy Mayorga önként vetett véget szenvedéseinek...
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel