Morales úgy gondolja, hogy Munguia erősebb és gyorsabb középsúlyban

2020. 01. 03. 19:17
Morales úgy gondolja, hogy Munguia erősebb és gyorsabb középsúlyban

Erik Morales nyilatkozott tanítványa súlycsoportváltásáról.

Munguia középsúlyban is világbajnok lehet.

Mint arról korábban beszámoltunk, a még mindig csak 23 éves Jaime Munguia (34 győzelem, 0 vereség) hátrahagyta a nagyközépsúlyt, és leadta a WBO világbajnoki címét, hogy 2020-ban egy újabb súlycsoportban érhessen fel a csúcsra.

Természetesen a súlycsoportváltás mellett a legfontosabb érv az volt, hogy Munguia egyszerűen kinőtte a kategóriát, és bár hónapokkal ezelőtt úgy nyilatkozott, miszerint egy címegyesítés esetén még vállalja a fogyasztást, végül nem realizálódott egy másik világbajnok elleni párharc.

Munguia január 11-én, San Antonio-ban debütál a középsúlyban, éspedig Gary O'Sullivan (30 győzelem, 3 vereség) ellen. Erik Morales szerint tanítványa még erősebb és gyorsabb lesz a 72,6 kg-os kategóriában.

Még mindig tanulnia kell, annak ellenére, hogy már világbajnok. Megvan a természetesen tehetsége, ám ugyanakkor nagyon gyorsan befogadja az új dolgokat, melyeket az edzéseken tanul, és nagyon bízunk benne, hogy középsúlyban is világbajnok lesz. A súlycsoport miatt Jaime lazábbnak tűnik, ráadásul gyorsabb és erősebb lesz, hiszen a természetes súlyában fog bokszolni. - jelentette ki a legendás Erik Morales.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4404
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel