MMA: Soltész-Szolomajer fight a K-1 gálán

2011. 08. 04. 13:18
MMA: Soltész-Szolomajer fight a K-1 gálán

A Hungarian Pitbull Fighters Debrecen élversenyzője, Soltész László a kemény ütéseiről és rúgásairól ismert Szolomajer Lászlóval találkozik augusztus 13-án a debreceni Főnix csarnokban megrendezésre kerülő Fight Code gálán.

Nem volt könnyű ellenfelet találni harcosunk számára, ám a menedzsment sok keresgélés után megoldotta a feladatot, Soltész László az agresszív, kemény állóharcossal, Szolomajer Lászlóval ütközik profi MMA-ban ütközik a Főnix csarnokban.

- A srácnak akkora rúgásai vannak, mint a muraközi lónak – érzékeltette Szolomajer kvalitásait Kovács Szabolcs csapatfőnök. – Kézzel, lábbal életveszélyes, nagyon kell figyelnie rá Lacinak. Az alkata olyan, mint azé a moldáv Pokatilové, akitől Laci vereséget szenvedett az áprilisi gálánk döntőjében, hosszú végtagjai vannak. Jó vérű, fiatal srác, nem találkozott még versenyzőmmel, korábban inkább 87-90 kilogramm között láttam bokszolni, a debreceni csatában azonban 82 kiló lesz a súlyhatár. Azért is jó, hogy Szolomajert tudtuk ellenfélnek szerződtetni, mert nem csak Pokatilovhoz, de az Ász Fighter harcosához, Dolog Gyurihoz is hasonlít az alkata. Márpedig ez szakmailag sem mellekés, mert a novemberben megrendezésre kerülő Pokol Kapuja gálán Laci Dolog Gyurival revans-meccset vív. Szikrázó csatára számítok, Laci nem szeretné a bírókra bízni a döntést, ha úgy hozza a helyzet, igyekszik idő előtt befejezni a 2x5 perces mérkőzést. Iszonyú nehéz lesz!

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel