MMA: egyelőre nem lesz Bárdosi-Végh álommeccs

2009. 09. 06. 21:40
MMA: egyelőre nem lesz Bárdosi-Végh álommeccs

A Totalfight Team hivatalos honlapja adott jelentés arról, hogy egyelőre nem megrendezhető a Bárdosi Sándor – Végh Attila MMA összecsapás, ráadásul az utóbbi fighter egyébirányú kötelességei miatt, melynek csapata küzdelemre hívta az olimpiai ezüstérmes birkózót.

Végh Attila MMA - Totalsport.HUVégh Attila MMA - Totalsport.HU

Az ügy hátterében semmi különös dolog nincs, csak az, hogy Végh Attila múlt szombati produkciója több szervezet figyelmét is felkeltette, melyek egyike címmérkőzést ajánlott a felvidéki magyar harcosnak. Mint ismert, Végh az augusztus 29-i It’s Showtime gálán azt a Dietz Gusztávot verte igen gyorsan, aki nem is olyan régen Bárdosi Sándort is legyőzte MMA szabályrendszerben.

Jelen állás szerint a szeptember 20-i, prágai összecsapás eredményétől függetlenül „Pumukli” még az idén lehetőséget kap arra, hogy címet szerezzen egy meg nem nevezett, de elismert szervezetnél, majd ezt követően akár egy címegyesítés keretében belül összecsaphatna Bárdosival. Amennyiben a címszerzés sikerül, akkor is megint előtérbe kerül a Bárdosival vívandó presztízscsata.

A „Hellcage” című prágai ketrecharcgála után Attillának még egy nyitrai fellépésnek kell eleget tennie, majd szinte azonnal megkezdi a felkészülést a címmérkőzésre, melyről konkrétumot egyelőre nem árult el a menedzsment.

a totalfight cikke nyomán
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4389
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel