Mindig is szerettem a kihívásokat

2016. 09. 06. 22:56
Mindig is szerettem a kihívásokat

Dr. Kovács László lemondása után Balzsay Károly kapta meg a kapitányi pálcát a MÖSZ elnökségének keddi döntése után. Interjú a kapitánnyal.

1979. július 23-án született Kecskeméten. Hétszeres magyar bajnok, Európa-bajnoki ezüstérmes (2002), a WBO és a WBA nagyközépsúlyú világbajnoka. 

- Valaha korábban, esetleg még mint versenyzőnek volt olyan ambíciód, hogy egykor majd te vezeted a magyar ökölvívó válogatottat?
- Versenyzőként még nem éreztem úgy, hogy az edzői munka lesz majd az én utam. Édesapám példáján is jól láttam, hogy milyen kőkemény ez a pálya. Sportvezetőként viszont szerettem volna benne maradni a vérkeringésben. Később ahogy belekóstoltam a szakmába a ringen kivül is, persze, hogy megfordult a fejemben, hogy majd vezetem a csapatot. 

-Ha nem kijelölés után kapod a lehetőséget, akkor pályáztál volna?
- Igen. 

- Mi lesz a feladatod?
- Közvetlenül az ifi és a felnőtt válogatott felkészítéséért leszek felelős. 

- Bátornak érzed magad, hogy vállaltad ezt a munkát?
- Mindig is szerettem a kihívásokat, nem hiszem, hogy bátorság dolga ez a vállalás, sokkal inkább a tenni akarásé. Szemléletváltásra van szüksége mindenkinek a magyar ökölvívásban, a versenyzőktől kezdve a klubedzőkig. Nagyon bízom benne, hogy két éves szívós munkával fel tudunk zárkózni és megközelítjük az erős nemzetközi szintet. Kőkemény feladat, amihez koncentrált felkészülésre lesz szükség ahhoz, hogy 2020-ra mindenki számára elfogadható eredményt érjünk el. 

- Mi lesz a "bemutatkozó" versenyed?
- Szeptember 19-én kezdődik a munka az ifjúsági világbajnokságra, mely november közepén lesz Szentpéterváron. Elég rövid az idő, hiszen augusztus közepéig csak az olimpiában éltünk. Azért még van nyolc hetünk összerázni a csapatot, remélem, hogy elég lesz. Kezdésnek elég szép feladat. 

- A családod kellő örömmel fogadta a hírt, hogy mire adtad a fejed?
- Ők mind tisztában vannak vele, hogy ez a tevékenység mivel jár, mennyi időt emészt fel. Nem mondom, hogy örömmel, de elfogadták a döntésemet. Ugyanakkor talán büszkék is rám, hogy ezt a komoly feladatot bízták rám.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel