Mikkel Kessler övéért küzdhet Sartison

2009. 11. 02. 18:50
Mikkel Kessler övéért küzdhet Sartison

Az Universum Box-Promotion hivatalosan is bejelentette, hogy november 28-án, Oberhausenben, a WBA betöltetlen nagyközépsúlyú bajnoki övéért rendeznek mérkőzést a kazah-német Dimitri Sartison (25 győzelem – 1 vereség) és a horvát Stjepan Bozic (23 győzelem – 3 vereség) között.

Mindez úgy lehetséges, hogy a korábbi bajnokot, Mikkel Kesslert szuperbajnoki-státusba helyezték, bizonyára azért, mivel a dán a „Super Six” sorozatban előbb vagy utóbb egyesítheti címét a WBC bajnokával, amely öv jelenleg Carl Froch derekát ékesíti.

„Az első vb-mérkőzésem tapasztalataira építve, valamint az azóta megvívott három sikeres küzdelmem miatt úgy gondolom, felkészült vagyok a mérkőzésre” – jelentette ki Sartison, aki tavaly júniusban bokszolt Kesslerrel, de a 12. menetben KO vereséggel hagyta el a ringet. „Az edzőm, Magomed Saburov, akivel már 13 éves dolgozom, nyugodt, de precíz hozzáállást kért, mert Bozic nehéz feladat. Az övet Németországért fogom megszerezni. Ennyivel tartozom a rajongóimnak.”

Sartisonnak korábban Európa-bajnoki címmérkőzést terveztek Mads Larsen ellen.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20380
Jake Paul: Igazi bokszolót akartak, most megkapják
6624
Nagyon személyes ügy Canelo számára
2914
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2789
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel