Mike Tyson és Roy Jones is megkapta a WBC övet
Ugyan a pontozás döntetlen lett, de a WBC elnöke "talált" egy tartalék övet, így mindkét bunyós kapott egy-egy ereklyét.
WBC Frontline Belt.
Vasárnap hajnalban rendezték a Mike Tyson vs. Roy Jones Jr. jótékonysági bemutató mérkőzést, amelynek – jellegéből adódóan – nem volt hivatalos végeredménye. Ugyanakkor mivel a WBC (Bokszvilágtanács) a győztesnek létrehozott egy új bajnoki övet, ez az úgynevezett „WBC Frontline Belt”, így a szervezet saját hatáskörében lepontozta a ringben látottakat.
A WBC három korábbi klasszist, Christy Martint, Vinny Pazienzát és Chad Dawsont kérte fel pontozóbírónak, akik szintén nem jutottak dűlőre – összességében náluk (is) döntetlenre jött ki a párharc, annak ellenére, hogy „rendes” pontozás esetén egészen biztosan Tyson nyert volna. Martin 79-73-ra Tysont, míg Pazienza 80-76-ra Jones-t látta jobbnak, míg Dawson 76-76-ra (döntetlen) értékelte a látottakat. Egy ide, egy oda, egy „középen” – ez döntetlen!
Ennek értelmében a ringben senki nem kapta meg a WBC övet, hiszen ahhoz győztest kellett volna hirdetni, ám a szervezet elnöke, Mauricio Sulaiman később mindkét bunyósnak átadott egy-egy „WBC Frontline” övet...