Mérlegelés és sajtótájékoztató Óbudán

2013. 08. 31. 01:07
Mérlegelés és sajtótájékoztató Óbudán

Pénteken még a mérlegelésé, és „Tomi Kidé” volt a főszerep Budapesten, a Profibox Promotion eseményén.

A Profibox Promotion szombaton, 17 órai kezdettel ismét hivatásos ökölvívó eseményt szervez a Gentlemen Fight Clubban (Bp., XII. kerület Hertelendy utca 5), melynek programjában Séra Zoltán és Vári Gergő csap össze a középsúlyú Magyar-bajnoki övért. A gála fő attrakciója egy négyrésztvevős nehézsúlyú torna lesz.
Shumenov-Kovacs press conference.JPGShumenov-Kovacs press conference.JPG
A Hotel Aquincumban tartott mérlegelés előtt „Tomi Kid” Kovács Tamás (23 győzelem – 0 vereség) tartott sajtótájékoztatót, melynek témája természetesen a november 24-én, Makaóban megrendezésre kerülő WBA vb-címmérkőzés volt, ahol a szlovákiai magyar versenyző a címvédő Bejbut Sumenovval (13 győzelem – 1 vereség) csap össze. A 36 éves felvidéki versenyző hosszan nyilatkozott az „álommérkőzésről”, melyre egyébként a veretlen középsúlyú Szili István fogja felkészíteni, miközben erőnléti edzőként a korábban Erdei Zsolttal is foglalkozó Klink Zoltán neve merült fel. Kovács sajtótájékoztatón elhangzott nyilatkozatára hamarosan részletesen is visszatérünk!

A sajtótájékoztatót követően mérlegre álltak a szombaton kötelek közé lépő ökölvívók. A középsúlyú Magyar-bajnoki összecsapás részvevői, Séra Zoltán és Vári Gergő simán, elsőre a maximális limit alatt mért be. A nehézsúlyú torna résztvevői közül Zsálek Gábor volt a legkönnyebb (kb 95 kg), Bajzáth Tamás 97 kiló, Zsíros Attila 99,9 kg, míg Ruzsinszky István 113 kg volt.
Vári Gergő és Séra ZoltánVári Gergő és Séra Zoltán
További mérkőzések
Máté Ádám vs Zsemlye Krisztián
Mizsei György vs Torma Csaba

Bokszgála
Szombat, 17 óra
Gentlemen Fight Club
Budapest, XII. ker., Hertelendy utca 5.
Belépő: 1500 Forint
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5656
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32750
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4274
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
96
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel