Megvan Klasz Árpád ellenfele

2019. 10. 17. 18:06
Megvan Klasz Árpád ellenfele

Október 26-án, a Madárfészek Akadémián csapnak össze.

Az UBO öv lesz a tét.

Mint arról korábban beszámoltunk, az október 26-án megrendezésre kerülő Toto Promotion gálán Klasz Árpád (11 győzelem, 0 vereség) ellenfél nélkül maradt, mivel kihívója, Görbics Gábor – más elfoglaltságaira hivatkozva – lemondta a hosszú ideje tervezett UBO címmérkőzést.

Már akkor jeleztük, hogy a szervezők gőzerővel dolgoznak a helyettesítésen. Csütörtökön sikerült megtalálni a megfelelő riválist, éspedig a kameruni születésű, de német színekben versenyző Bernard Donfack személyében.

Ez az ember 200 hellyel van előrébb a világranglistán, mint Görbics, s ezzel szerintem el is mondtam mindent. Karrieremben magasan a legjobb ellenfelem lesz, nagyon jó mérkőzésre számítok. Donfack nagyon nagy ütő, veszélyes ellenfél. Most aztán komoly tétje van az övnek, s nem egy bohóccal fogok ringbe lépni. - jelentette ki Klasz.

Belépőjegyek továbbra is kaphatók a Madárfészek Akadémia sportcsarnokba megrendezésre kerülő eseményre.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5665
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32768
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel