Mégis lesz Európa-bajnokság kick-boxban

2021. 06. 01. 11:05
Mégis lesz Európa-bajnokság kick-boxban

November 5. és 14. között a montenegrói Budvában rendezik az idei utánpótlás kick-box Európa-bajnokságot.

Galambos Péter örömét fejezte ki a kontinensviadal megrendezése kapcsán.

November 5. és 14. között a montenegrói Budvában rendezik az idei utánpótlás kick-box Európa-bajnokságot, amelyen a pandémiás helyzet miatt csak az idősebb 19 év alatti korosztályok lépnek tatamira és szállnak ringbe. A Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke, Galambos Péter örömét fejezte ki a kontinensviadal megrendezése kapcsán. Szerinte ideális esetben 50-60 fős magyar csapat indulhat az Eb-n – adta hírül az MKBSZ.

Magyar szempontból külön pikantériája van az idei utánpótlás kick-box Európa-bajnokság lebonyolításának, hiszen az Eb-nek az eredeti tervek szerint Magyarország lett volna a házigazdája augusztusban, de a járványhelyzet bizonytalanságai miatt a hazai szövetség március végén kénytelen volt lemondani a rendezést.

"A visszalépés szükséges és jó döntés volt, mert a nyári időpont a pandémia miatt túl korai lett volna. A novemberi rendezés viszont üdvözlendő, mert éppen a fiatal korosztály esetében a legnehezebb fenntartani a motivációt és a folyamatosságot, főleg, ha nincsenek konkrét célok a versenyzők szeme előtt" – jelentette ki Galambos Péter.

A sportvezető emlékeztetett rá, hogy április végén hirdette ki a sportág világszövetsége, a WAKO, hogy a felnőtt világbajnokságot október 14-24-én tartják meg az olaszországi Jesolóban. A magyar Király István vezette európai szervezet, a WAKO Europe pedig közvéleménykutatást végzett: megkérdezték a tagszervezeteket, jónak tartják-e, hogy legyen Eb, ha igen, mikor és kiknek, illetve, hogy biztosan részt vennének-e megmérettetésen. A visszajelzések alapján került gyors ütemben kiírásra az Európa-bajnokság megrendezése, majd választották ki a jelentkezők közül a montenegrói helyszínt – nem utolsósorban azért, mert az korábban már adott otthont kick-box Eb-nek.

A sportág vezetése a tagsággal egyetértésben azt is eldöntötte, hogy a novemberi viadalon csak az utánpótlás idősebb része, a kadet2-es korosztály és a juniorok vehetnek részt. Ez a tatamis sportágaknál a 13-15 (kadet2), illetve a 16-18 éveseket (junior) jelenti, míg a ringes szakágaknál a 15-16 (junior1) és a 17-18 esztendősek (junior2) mérhetik össze erejüket.

"Az augusztusi időponthoz képest kérdéses, hogy iskolai időszakban hányan tudják vállalni a felkészülés és a részvétel okozta kieséseket. De ha már van rá lehetőség, akkor természetesen szeretnénk a novemberi Eb-n minél nagyobb létszámban részt venni, ha minden jól megy, akkor 50-60 fős utazó csapatot is el tudok képzelni. És most, hogy már tudjuk mindkét világverseny időpontját, igyekszünk a legoptimálisabban felfűzni a nyári edzőtáborokat és a felkészülési versenyeket a céldátumokra" – nyilatkozta Galambos Péter.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel