Mayweather Jr. rács mögé került, ám már szabad

2010. 09. 11. 09:34
Mayweather Jr. rács mögé került, ám már szabad

Elsőre, sőt másodikra is meglepő hírt közölt a Las Vegas Review Journal, ugyanis a lap azt írta, hogy lopás vétsége miatt letartóztatták a veretlen ökölvívó szupersztárt, Floyd Mayweather Jr-t (41 győzelem – 0 vereség). 

Floyd állítólag volt barátnőjétől vett el egy iPhone készüléket. A nő, akinek három gyermeke van a bokszolótól, azt állította, hogy Floyd ráadásul a megölésével fenyegette őt. A rendőrség szerint a nőnek kisebb sérülései is keletkeztek az incidens során, de a bokszolót pár órával később - óvadék ellenében - kiengedték, és egyelőre nem emeltek ellene vádat.

Az ügyben az első bírósági meghallgatásra november 9-én kerül sor Las Vegasban, ahol a vádemelés ügyében döntenek. Harris, akivel májusban szakított a bokszoló közben külön beadványt nyújtott be családügyi bírósághoz, hogy védelmet kérjen Mayweatherrel szemben.

Ezek után akár „Piti Boy” Mayweather is lehet a bokszoló új beceneve! :)

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5691
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32805
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4294
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1484
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel