Mayweather Jr. döntött, kiáll Alvarez ellen

2013. 05. 30. 12:09
Mayweather Jr. döntött, kiáll Alvarez ellen

Mindkét fél megerősítette, hogy készen áll ringbe lépni szeptember 14-én, a Las Vegasi MGM Grand-ben.

Az év eleje óta beszédtéma a két veretlen sztár, Floyd Mayweather Jr (44 győzelem – 0 vereség) és Saul „Canelo” Alvarez (42 győzelem – 0 vereség – 1 döntetlen) összecsapása, ám a 36 esztendős amerikai bokszoló eddig nem volt hajlandó elkötelezni magát.

Most viszont változott a helyzet, Mayweather Jr. az egyik közösségi oldalon jelentette be a mérkőzést: „Úgy döntöttem, hogy szeptember 14-én Canelo Alvarez lesz az ellenfelem. Megadom a rajongóknak azt, amit akarnak. Az MGM Grand-ben lesz.”

A hírek szerint szerda éjjel véglegesítették a megegyezést, amit a 22 éves mexikói bunyós is megerősített. A szerződést – Floyd elhatározása után – már nem lehetett nehéz nyélbe ütni, hiszen mindkét ökölvívó a Golden Boy Promotions-szal dolgozik.

Korábban úgy volt, hogy Mayweather Jr. nem akar nagyváltósúlyban meccselni, míg Alvarez nem vállalta váltósúlyban a küzdelmet. Most köztes súlyban küzdenek meg, melynek határa 152 font (68,95 kg), ami csak 90 dekával kevesebb, mint a nagyváltósúlyú kategória felső limitje (69,85 kg).

Mint ismert, Mayweather Jr. a WBA szuperbajnoka nagyváltósúlyban, míg Alvarez a WBA „regular” és a WBC vb-övét is birtokolja, igaz, a hírek szerint valamelyikről napokon belül le kell mondania.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel