Máté Kristóf remek meccsen UBO övet nyert

2018. 02. 26. 21:34
Máté Kristóf remek meccsen UBO övet nyert

Igazi közönségmeccsel fejeződött be a Feja Promotion vasárnap esti budapesti rendezvénye; magyar derékon az UBO öve.

A Károli Gáspár Egyetem tornacsarnokában rendezett vasárnap esti profi boksz gála főmérkőzésén az UBO szervezet cirkálósúlyú interkontinentális övéért meccselt a belga Erik Nazaryan (24 győzelem, 20 vereség, 4 döntetlen) és Tollár László tanítványa, Máté Kristóf (7 győzelem, 6 vereség).

A párharcnak nem a magyar öklöző volt az esélyese, sőt, többen kimondták, hogy inkább csak egy tisztes helyállásban reménykedhet. Máté viszont nem így gondolkodott, és bár az első néhány menetet elvesztette a pontosabban, keményebben dolgozó belga ellen, a folytatásban – látványos adok-kapok mellett – már ő látszódott fölényben. A közönség zajos támogatása mellett Máté az ötödik-hatodik menetekre egyre egyértelműbb fölényben bokszolt, amikor is bekövetkezett a baj; a hatodik kör második felében a két bunyós összecsapott, amit a belga bal szemöldöke bánt. Az egyébként erejével elkészül Nazaryan-t megvizsgálta a ringorvos, akinek a tanácsára nem folytatódhatott a párharc.

Ilyen esetben – mivel vétlen fejelésnek minősítette az esetet a ringbíró, és a negyedik menet már elmúlt – a pontozólapok döntenek. Ez Mété Kristófnak kedvezett, többségi döntéssel, így az ő derekára került az UBO szépen kidolgozott öve. A pontozók lapjain a következő számok álltak; Baranyi János 58-56, Döry Miklós 59-55, Gábris Bulcsú 57-57.

A Feja Promotion eseményén voltak emlékezetes küzdelmek, mint a már említett UBO-meccs, ám a korábbi amatőr válogatott Nagy Krisztián valószínűleg inkább egy életre elfelejtené a saját mérkőzését. A 26 éves szolnoki kiválóság profi pályafutása 5. mérkőzésén lépett kötelek közé, éspedig a hivatásosként debütáló szerb Slobodan Kubica ellen.

Van, aki az mondja, hogy elég a ringbe lépő ökölvívók nadrágjára nézni, egyből tippelni lehet a győztes személyére. Mégpedig szinte 100 százalékosan. Van ebben valami, de a Nagy-Kubica meccsen „borult a nadrág teória” – hiába nézett úgy ki a szerb nadrágja, mintha a strandról érkezett volna szorítóba!

A párharc gyors heves ütésváltásokkal kezdődött, majd nem sokkal később Nagy beszorította ellenfelét az egyik semleges sarokba, ahol több ütéssel támadta tovább. Igen ám, de ekkor Kubica egy villámgyors jobbfelütéssel padlóztatta a védekezési hibát ejtő magyar ökölvívót. Komoly leütés volt, és bár Nagy felállt nyolcig, benne maradt az ütés, hiába reagált a ringbíró utasításaira. A küzdelem folytatódott, de Kubica néhány újabb találatát követően a mérkőzésvezető beszüntette a párharcot. Jogosan! (TKO) Nagy Krisztián rekordja tehát már nem makulátlan; négy győzelem mellett immáron egy vereséget is jegyet.
Kramer kispapo peter.jpgKrämer Peter Kispapo
A vasárnapi programban már a hetedik hivatásos mérkőzésén lépett kötelek közé Krämer „Kispapo” Péter.  A 27 éves nagyváltósúlyú ökölvívó tökéletes mérleggel rendelkezik a profik táborában, s most is úgy lépett kötelek közé, hogy ezt a rekordot továbbra is őrizni akarja. „Kispapo” ellenfele ez alkalommal Szerbiából érkezett, méghozzá Mirko Jovanovic személyében, aki szemmel láthatóan megilletődött a hazai bunyós extrém bevonulásától, illetve a hangos szurkolóitól.

Krämer azonnal támadólag lépett fel, a szerbnek momentuma sem volt, így csak az volt a kérdéses, hogy meddig tart az egyenlőtlen küzdelem. Nos, nem egészen két percig! „Kispapo” egy remekül kivezetett, testre mért jobbossal ütötte ki Jovanovic-ot (KO). Ezzel a sikerrel Krämer új rekordja: 7 mérkőzés, 7 győzelem, ebből 5 KO/TKO.

a SamanSport.hu/magazin nyomán
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15715
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9423
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6387
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
4284
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel